Új honlapja van Paksnak

Már böngészhető a város új honlapja! A megújult paks.hu-t sajtótájékoztatón mutatták be, ahol elhangzott, hogy az új honlap felhasználóbarát, és megjelennek rajta Paks új arculati elemei.

2016-ban kezdődött el a város arculatának megújítása a turisztikai és városmarketing-bizottság kezdeményezésére. A folyamat első állomásaként ötletpályázatot hirdetett az önkormányzat, aminek keretében kiválasztották Paks logóját, majd a győztes Karádi Nikolettát megbízták az arculati kézikönyv elkészítésével – összegzett Szabó Péter alpolgármester az új városi honlap sajtóbemutatóján hozzátéve, a városnak új grafikusa is van Kajtár Krisztina személyében. Kiemelte, hogy két indoka is volt az arculatváltásnak, egyrészt szeretnék, ha az atomerőmű-beruházás kapcsán Paksra érkezők a mai kor elvárásainak megfelelő arculattal találkoznának, másrészt városmarketing szempontból fontos, hogy 5-7 évente megújuljon egy település arculata.

A honlapon megtalálhatók a várossal, az intézményekkel, az üzleti élettel és például a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók csakúgy, mint az aktuális pályázatok, vagy a mindennapokban hasznos információk. A honlapnak fontos eleme a magyar és angol nyelven is elérhető turisztikai rész, később orosz nyelvű megjelenést is terveznek, valamint több keresési funkcióval ellátott programnaptár is helyet kapott az oldalon. A továbbiakban is szerepelnek a paks.hu-n a város hírei.

Ahogy a városlogó-pályázaton, úgy az új honlappal kapcsolatban is kíváncsi az önkormányzat a lakosság véleményére. Az észrevételeket, javaslatokat a nyár végéig várják, a beküldők között az új arculati elemek felhasználásával elkészült városi ajándéktárgyakat sorsolnak majd ki szeptemberben – hangzott még el a sajtótájékoztatón. Ősszel a TelePaks televízióban műsor sorozatban mutatják majd be részletesen Paks új honlapját, amin addig is bátran böngésszenek.