Ötvenkét év után búcsúzik a két fogorvos: dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla

Utolsó munkanapját töltötte július 14-én a paksi fogorvos-házaspár. Dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla ötvenkét év után búcsúzik pácienseitől. Hétfőtől már nem fogászati, hanem gasztroenterológiai szakrendelés zajlik majd Deák utcai rendelőjükben.

Az orvosok, akik nemcsak hivatásukban, hanem az életben is társai egymásnak, 1966 óta látják el a betegeket Pakson. Hogy milyen lesz, amikor már nem kell bemenni a rendelőbe, azt egyikük sem tudja elképzelni, s tervet sem készítettek arra, hogy mivel töltik majd az idejüket.

Dr. Berecz Katalin nem titkolta, nehéz szívvel válnak meg páciensektől, hiszen vannak évtizedes, többgenerációs kapcsolatok. A két körzet mindegyikéhez több mint négyezren tartoznak, így nagyjából kilencezer embert érint a váltás.

Dr. Hellebrand Béla azt mondja, fizikai állapota miatt elérkezettnek látta az időt, hogy befejezze pályafutását, hiszen a fogorvoslás felelősségteljes dolog. Ahogy mindent, ezt is meghányták-vetették a családban, s aztán meghozták a döntést, mindketten búcsúznak.

Lelkiismeretesen dolgoztak mindvégig, szép pályafutást hagynak maguk mögött, amit a betegek és a város elismerése övezett. Mindketten megkapták a Pongrácz Sándor-díjat, s a Tisztes Polgár kitüntetést. Dr. Berecz Katalin és dr. Hellebrand Béla több évtizedes munkájáért a város nevében Szabó Péter alpolgármester mondott köszönetet a fogorvosok utolsó munkanapján.