Elismerést kapott a paksi polgárőrség vezetője

Polgárőr Érdemkereszt ezüst fokozata elismerést vehetett át Bodóné Rausch Mária, a Paksi Polgárőr Egyesület elnöke a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége által tizenhetedik alkalommal megrendezett Tolna Megyei Polgárőr Találkozón, Dunaföldváron. A díjat Széles János megyei elnök és Markos György az Országos Polgárőr Szövetsége elnök-helyettese adta át.

Széles János lapunknak elmondta, hogy azért terjesztette fel kitüntetésre Bodóné Rausch Máriát, mert „elég agresszívan” szervezi, képviseli a polgárőrséget. Paks, tekintettel a közelgő beruházásra kiemelten fontos, a polgárőrség munkájára szükség van. A megyei elnök szerint a paksi vezető hozzáállása példaértékű, vonzerőt jelent mások számára. – A paksi polgárőrség létszámban kezd gyarapodni, a megyei szövetség ezt technikai eszközökkel, laptoppal, kerékpárral segíti és ilyen nagy plénum előtt ezzel a kitüntetéssel is – fogalmazta meg Széles János.

A paksi polgárőrséget tucatnyian képviselték a megyei találkozón, neveztek a sörivó versenyre, lövészetre, sőt a férfi láb-szépségversenyre is, illetve a szürke marha pörköltet is zsűriztették a találkozón, ahol hozzávetőleg ezren sereglettek össze a megye minden szegletéből.

Bodóné Rausch Mária arról tájékoztatott, hogy minden rendben van a polgárőrség háza táján, akadtak, akik „nyugdíjba mentek”, vannak új jelentkezők. Az elnök hozzáfogott a lovas polgárőrség megszervezéséhez, tárgyalt Csámpán Lednczki Lászlóval és Cseresznyésben Scheffer Istvánnal. Mindenütt fogadókészségre talált, amit örömmel konstatált, mert a külterületeken sok a szemetelő és a fatolvaj.