Állami kitüntetést kapott Cserháti András

Az atomerőművek biztonságának növelése érekében végzett magas színvonalú tevékenységének elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Cserháti András, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. műszaki főszakértője. A nemzeti ünnep alkalmából adományozott elismerést Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át.

Cserháti András negyvenegy éve csatlakozott a Paksi Atomerőmű kollektívájához. Ez az első, s ma már szinte biztos, hogy utolsó munkahelye. Mint elárulta, elérte már a nyugdíjkorhatárt, lassan eljön az ideje, hogy elbúcsúzzon a csapattól, amelynek aktív tagjaként nagyon sok kiemelkedő projektben vett részt. A hivatalos indoklásban foglaltak és négy évtizedes szakmai múltja mellett az elismerés bizonyára annak az innovatív gondolkodásnak is szól, ami őt jellemzi.

– Mindig az új dolgok érdekeltek, olyan ügyekbe vágtam bele, amellyel korábban még nem sokan foglalkoztak – mondta. Egyike ezeknek az időszakos biztonsági felülvizsgálat, amely húsz éve került először napirendre az atomerőműben. Mint rávilágított, ez nemzetközi szintéren is újszerű volt, hiszen korántsem csak a műszaki területre korlátozott, hanem szervezési és humán kérdésekre is.

Az időszakos biztonsági felülvizsgálatot tíz évente hajtják végre, így éppen most aktuális. Cserháti András szerint szép megkoronázása a pályafutásának, hogy ismét ennek koordinálása a feladata, habár az atomerőműben az elmúlt negyven évben rendkívül sok mindennel foglalkozott.

A nukleáris ipar minden szegmense érdekli, a nemzetközi eseményeket illetően naprakész, az ismeretterjesztést nagyon fontosnak tartja és sokat tesz is érte a Magyar Nukleáris Társaság alelnökeként is.

Szakmai munkáját korábban is elismerték már: a fiatal generáció tanításáért, támogatásáért első magyarként megkapta az Európai Nukleáris Társaság (European Nuclear Society) Jan Runermark-díját.