Mezősi Árpád: a paksiak érdekeit fogom képviselni

– Még semmi nem dőlt el, ezért nagyon fontos, hogy minél többen éljenek választójogukkal, hogy jó kezekbe adjuk a várost – mondta Mezősi Árpád független jelölt, a szeptember 10-i időközi polgármester-választással kapcsolatban, kampányzáró sajtótájékoztatóján.

– Polgármesterségem alatt csak olyan döntések fognak születni, amelyek a paksi lakosság érdekeit szolgálják és nem pártérdekeket. A fejlesztési források eddig is megérkeztek és ezután is meg fognak érkezni a városba – hangsúlyozta, emlékeztetve arra az időszakra, amikor Süli János, a Fidesztől független polgármester és Heringes Anita paksi országgyűlési képviselő mindent megtettek ezért, sikerrel. Hozzátette, most még könnyebb a helyzetünk, hiszen Süli János miniszter Paksnak ígért fejlesztési támogatást és nem Szabó Péternek, ahogyan Lázár János miniszter is, a tegnapi lakossági fórumon.

Mezősi Árpád arról is beszélt, hogy polgármesterként számára a minőségi munka, a lakosság érdeke és a paksiak akarata lesz a mérce. – Nálam nem lesznek kis ügyek, minden probléma megoldása egyformán fontos lesz – emelte ki.

– A következő időszak fejlesztéseinek a paksiakról kell szólni, a polgármesternek a lakosság érdekeit kell képviselni – húzta alá, hozzátéve, ezt fogja szem előtt tartani, és akkor nem lehetnek paksi önkormányzati beruházások kormányközeli, vagy haveri cégek kifizetőhelyei.

Megköszönve a sok biztatást, segítséget és ötletet a paksiaknak, kiemelte: tudom, hogy együtt sikeresek leszünk, és sok hasznos eredményt elérő polgármestere leszek a városnak.