Ötszáz milliárdnyit szán a kormány Paks térségének fejlesztésére

A kormány kész a megyeszékhelyekhez hasonló külön szerződést kötni Paks önkormányzatával a város atomerőmű beruházáshoz kapcsolódó fejlesztéséről – mondta Lázár János Pakson. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott lakossági fórumon arról is beszélt, hogy az atomerőművi beruházáshoz kapcsolódóan 500 milliárd forintnyi infrastrukturális beruházás valósul majd meg a térségben.

Lázár János kifejtette, hogy a kormányzat azért tartja fontosnak az atomerőmű kapacitásának fenntartását, mert ez jelenthet garanciát az ellátásbiztonságra, ez biztosíthatja az ország energia függetlenségét. A másik pillér a napenergia hasznosítása, azért született döntés arról is, hogy a következő években jelentős naperőmű-kapacitás épül Magyarországon.

Emlékeztetett rá, hogy a Paksi Atomerőmű jelenleg a magyar áramszükséglet 40-45 százalékát állítja elő, a másik felét külföldről kell megvásárolni. Mint hangsúlyozta, „Paks minden magyar háztartás számára az olcsó áramot jelenti”. Hozzátette, Pakson nemcsak emiatt van nagy jelentősége a kapacitás-fenntartásnak, hanem azért is, mert nincsen olyan ember, aki valamilyen módon ne kötődne az atomerőműhöz. A döntés arról, hogy a következő hatvan évben is működik itt atomerőmű, garancia a megmaradásra, a fejlődésre, a boldogulásra – húzta alá.

Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett kérése volt, amikor felkérte Süli Jánost a beruházás irányítására, hogy maradjon Pakson, kulcsfontosságú, hogy nem elegáns belvárosi irodából vezényli a munkát, hanem paksi emberként, aki itt él, építi fel a hivatalát, részletezte. Kitért arra is, hogy ez nagyon komoly feladat, hiszen ez az utóbbi évtizedek legnagyobb beruházása.

Mint a miniszter mondta, a 3000-3500 milliárd forintos atomerőművi beruházás mellett egy körülbelül 500 milliárd forintnyi infrastrukturális fejlesztésre is sor kerül a 40-50 települést magába foglaló térségben, aminek zászlóshajója Paks. Ez – szavai szerint – felbecsülhetetlen lehetőség Paksnak, az összes Tolna megyei településnek, de éreztetni fogja hatását Tolna és Bács-Kiskun megyék mellett Somogyban és Baranyában is.

A kormány készen áll arra, hogy Paks városával kössön egy külön megállapodást annak érdekében, hogy a paksiak számára fejlesztési lehetőséget teremtsen – szögezte le. Kiemelte, hogy az atomerőmű segíti a helyben boldogulást, lehetőséget nyújt a fiatalok számára, hogy Pakson tudjanak maradni.

Később kérdésre válaszolva arról tájékoztatott, hogy a jövőbeni atomerőmű szakembergárdáját a már működő erőműre kívánják építeni, a két cég között „karrierhidat” fognak építeni, az atomerőmű minden dolgozója tudni fogja, hogy a következő években milyen munkakörben számítanak rá.

Süli János tárca nélküli miniszter egyebek között arról beszélt, hogy nemcsak Paksnak kell élveznie az előnyöket, a szélesebb térséget is szeretnék esélyhez juttatni. A Paksi Társadalmi Tanácsba újabb településeket „vettek fel”, így már 47 település tartozik hozzá. Cél a térséget érintő „társadalmi mobilitás” megvalósítása.

– Húzzuk meg a környező településeket, integráljuk be azokat, hogy legyen kedve a szülőknek gyerekeket nevelni, a gyerekeknek legyen kedvük ott élni – mondta. Rámutatott, hogy ennek érdekében született döntés egy új Duna-híd építéséről. Arra ugyanis nem az erőmű megvalósításához és üzemeltetéséhez van szükség, hanem a Kalocsa környéki régió bekapcsolása, lehetőséghez juttatása érdekében.

Süli János azt is kiemelte, hogy az erőmű-beruházás utáni időszakra is gondolnak. –
Használjuk ki azokat a fejlesztési lehetőséget, amelyek az erőmű üzembe helyezése után is fenntartható fejlődést tudnak biztosítani az itt élők számára – hangsúlyozta.