Szabályszerű kivitelezést ígér a Roszatom vezérigazgatója

A Pakson épülő blokkok megfelelnek a legmagasabb követelményeknek, a beruházás minden szerződéses eleme nyilvános és szabályszerű lesz a Paks II. beruházás mondta Pakson a Roszatom első embere. Alekszej Lihacsov kijelentette: szilárd meggyőződése, hogy semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy a kivitelezési munka januárban elkezdődjön.

Minden szerződéses munka előkészítése és lefolytatása a teljes nyilvánosság előtt fog zajlani és teljes összhangban lesz az uniós követelményekkel – mondta Alekszej Lihacsov a leendő ötös és hatos blokk helyszínén, Pakson, szerdán délelőtt a következő feladatok ütemezéséről folytatott tárgyalást megelőzően.

– A Roszatom nevében mondhatom: nem látjuk akadályát annak, hogy itt a jövő év januárjában itt a felvonulási épületek kivitelezési munkálatai elkezdődjenek – fogalmazott az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom vezérigazgatója, aki népes delegáció élén érkezett az új erőmű számára kijelölt helyszínre.

– Két 3+ generációt képviselő energiablokkot építünk itt fel. Ez a két blokk, szinte testvére lesz annak, amit Szentpétervár mellett rövidesen üzembe helyezünk, és teljes mértékben megfelel a legmagasabb szintű elvárásoknak és követelményeknek – hangsúlyozta a Roszatom első embere.

Mint mondta, paksi tárgyalásán a felvonulási területen végzendő munkák részleteit fogják egyeztetni. – Meg vagyok győződve, hogy ebben szakaszban a hazai vállalkozások részvétele jóval meg fogja haladni a negyven százalékot – jegyezte meg, majd hozzáfűzte, tisztában van azzal, hogy mindig az első fázis, az első ütem a legfontosabb és pszichológiai szempontból is komoly kihatása van a továbbiakra.

Számunkra kötelező feltétel, hogy az ütemtervet szigorúan tartsuk, az pedig külön öröm, hogy – miként miniszter úr mondta – a magyar fél is elkötelezett ebben – húzta alá Süli Jánossal közös sajtónyilatkozatán Alekszej Lihacsov.

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezésért felelős miniszter a találkozón úgy fogalmazott, hogy a Roszatom legmagasabb szintű vezetője jelenlétével is erősíti, hogy visszavonhatatlanul megkezdődik az a munka, aminek eredményeként ezen a területen két blokk fog üzemelni.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a tárgyalás során azokat a feladatokat tekintik át, ami mindenképpen szükséges, hogy ütemesen tudjanak haladni és az úgy nevezett felvonulási területen 2018 januárjában elkezdődjön az első épületek kivitelezése, illetve, mint hozzátette, szeretnék átadni a blokkok területét úgy, hogy „teljesen ki van tisztítva”.