Két Európa-bajnoki címet szerzett Ledneczki Veronika

Európa-bajnok lett trail senior open és trail green open versenyszámokban az Appaloosa Európa Bajnokságon Ledneczki Veronika, a Csámpai Fenyves Lovastanya – Western Ranch versenyzője. A western pleasure senior open kategóriában ötödik, a hunter under saddle open versenyszámban pedig hatodik helyen végzett a csehországi Zduchovice-ben rendezett EB-n, amelyen hét nemzet képviselői között egyedüli magyar induló volt.

A senior open a legmagasabb kategória, ahol profik is indulhatnak. A mostani nagyon erős mezőny volt – mondta el Vera. A másik kategóriában viszont csak olyan lóval lehet rajthoz állni, amelyik még nem ért el tíz „appaloosa pontot”. Mivel lova, Bonnie – hivatalosan DS Chinese Girl – először mutatkozott be nemzetközi színtéren, esetükben ez nem jelentett akadályt.

-Nagyon jó állapotban volt a lovam, teljesen rám tudott koncentrálni, nagyon készséges volt – mesélte. Nem titkolta, reménykedett a jó eredményben, csupán egy svájci színekben induló, kiváló trénerként ismert, többszörös Európa-bajnok német lovastól tartott igazán. Két bíró valóban Arne Kühnt hozta ki győztesnek, a másik kettő viszont a magyar lányt, így az összpontszám döntött és Vera másfél ponttal megelőzve Európa-bajnok lett. Nem sokkal később ismét neki szólt a magyar himnusz, trail green openben is ő teljesítette legjobban a pályát.

Az idén kilencéves kancát eredetileg az öccsének vették 2012-ben, de kiderült, hogy nem azokban a számokban erős, amelyekben Laci versenyez, így lett Veráé. Ő viszont nagyon jól összehangolódott a Bonnie-val, habár – mint jellemezte – igazi művészlélek és roppant szeszélyes. Ennek ellenére az országos versenyeken kezdetektől kiemelkedően szerepelnek, 2014-ben és idén is országos bajnokok lettek trail-ben. Mivel a ló egész évben nagyon kiegyensúlyozottan teljesített, és „eléggé kilógott a magyar mezőnyből”, apjával, aki edzője is, elérkezettnek látták az időt, hogy nemzetközi porondra lépjenek. Ehhez az is kellett, hogy a versenyt áttegyék Achenből Csehországba, így az földrajzilag és anyagilag is elérhetővé vált.

Vera 2007 óta vesz részt versenyeken, jelenleg a Kaposváron tanul, rövidesen lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök lesz, a féléves munkagyakorlatát külföldön szeretné tölteni. Azt mondja, az, hogy ő beleszületett ebbe a miliőbe, kimondhatatlan előnyt jelent számára, hiszen terve, hogy ezen a téren dolgozzon majd. Szeretne versenyezni, lovakat, lovasokat versenyekre felkészíteni.