Jelentős változások előtt áll az Atomenergetikai Múzeum

Tartalmas, hangulatos és rendkívül inspiráló előadássorozattal összegezte idei szakmai munkáját az Atomenergetikai Múzeum. A Múzeumi Mozaik című konferencia előadói számos szemszögből bemutatták az intézmény szerepét, eredményeit az intézmény életének fontos mérföldkövénél: az Atomenergetikai Múzeum ugyanis költözés és várhatóan egy komoly feladat előtt áll az új blokkok építése miatt.

Az Atomenergetikai Múzeum útban van – fogalmazott dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató bevezetője után az előadók sorát nyitó dr. Aszódi Attila államtitkár. Elmondta, hogy az atomerőmű telephelyén működő múzeum túl közel van a majdani munkaterülethez, szomszédságában hatalmas gépek fognak dolgozni, több millió köbméter földet mozgatnak meg, komoly zaj- és porterhelés lesz, az épület alkalmatlanná válik arra, hogy látogatókat fogadjon, értékes szakmai munkának helyet adjon, ezért annak új helyet kell keresni.

Nem a múzeum bezárásáról van szó, hanem átköltözéséről. A múzeum ugyanis rendkívül fontos feladatot végzett el eddig, nagyon fontos küldetést teljesít – húzta alá az államtitkár. Azt mondta a meglévő négy blokkal kapcsolatos állománygondozási és -gyűjtési munkára a továbbiakban is szükség van. Ugyanezt a feladatot, azaz az új blokkok építésével kapcsolatos adatok gyűjtését, rendszerezését és megőrzését is el kell végezni, azt is figyelembe véve, hogy az Atomenergetikai Múzeum országos gyűjtőkörrel rendelkező szakmúzeum.

Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója szemléltette az Atomenergetikai Múzeum „szakmában” betöltött szerepét hangsúlyozva egyebek között azt, hogy Európában egyedülálló tematikájú gyűjtemény és sokrétű szakmai munka ötvözete a létesítmény. Hangsúlyozta, az, hogy országos gyűjtőkörrel rendelkezik, kötelezi arra, hogy az atomenergetikai területén történteket archiválja.

Enyedi Bernadett elárulta, hogy amikor készültek az elmúlt 25 évre visszatekintő, értékelő fórumra – hiszen az Üzemtörténeti Gyűjteményt 1992-ben hozták létre – még őket is meglepte, hogy az állandó kiállítás működtetése mellett hány olyan terület van, ahol nagyon aktívan tevékenykedtek hitelesnek számító szaktekintélyek elismerését is kiérdemelve. Ilyen a múzeumpedagógia, a múzeumi szakmunka, a környezettudatos nevelés, hozott példákat.

Az Atomenergetikai Múzeum az új atomerőművi blokkok építésével és az ahhoz kapcsolódó területátadási kötelezettséggel összefüggésben új helyre költözik jövőre. Bár a végleges helyszínről még nem született döntés, átmenetileg Pakson, a korábbi ASE étterem épületében kialakított kiállítótérben és fizikai bemutatóteremben folytatja jövő évtől tevékenységét.

A költözés pontos időpontja nem ismert, de az már eldöntött tény, hogy a múzeumpedagógiai programokat – óvodapedagógiai program, kihelyezett fizikaórák általános és középiskolások számára, Teller Ede vetélkedő – általános iskolai fizikaverseny, múzeumi tábor – folytatják, csatlakoznak az országos programsorozatokhoz – Múzeumok Majálisa, Múzeumok Éjszakája, Múzeumok Őszi Fesztiválja – és megrendezik családi és szakmai programokjaikat és az igen népszerű fizikashow-kat.

– A jelentős változást hozó időszakot megelőzően a mai rendezvény nem a búcsút, inkább a jövő felé tett első lépést jelenti. A múzeum tevékenységének kiemelt területei: a múzeumi szakmunka, az atomerőmű történetének feldolgozása, a múzeumpedagógia, a környezettudatos nevelés, a műszaki szemlélet kialakításában betöltött, valamint a kommunikációt segítő szerep mind visszaköszöntek az előadók szavaiból. A múzeum létének fontosságát ugyanis olyan személyek tolmácsolták, akik hitelesek a saját területükön, szakmájukban, és rálátásuk van az intézmény tevékenységére – összegezte Enyedi Bernadett.

– Ez a rendezvény is arról győzött meg, hogy jó volna, ha még több embert tudnánk elcsalni – fogalmazott Süli János miniszter. Azt mondta, nemcsak az ellenzőknek, hanem az atomenergia pártján állóknak is fontos információval szolgálhat egy ilyen látogatás, mert általa az atomerőmű tudatos támogatóivá válhatnak.

A program zárásaként a hosszas kutatómunka eredményeként elkészült, Tömegtájékoztatás az atomkor hajnalán című könyvet ismerhették meg a résztvevők. Az Atomenergetikai Múzeum létrejöttét megalapozó Üzemtörténeti Gyűjtemény életre hívója, Beregnyei Miklós az elmúlt negyedszázadban végzett munkájáért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. életműdíját vehette át Enyedi Bernadett múzeumvezetőtől.