A plébánia épületében működik tovább a Katolikus Karitász

A plébániahivatal épületébe költözött a Katolikus Karitász paksi csoportja, amire korábbi, bazársori székhelyük rossz állapota miatt volt elsősorban szükség. Új helyükön sokkal komfortosabb körülmények között munkálkodhatnak, és nagyobb hely áll a szervezet rendelkezésére.

Az új katolikus plébános, Kutas Attila ajánlotta fel a plébánia helyiségeit – tájékoztatott Pálmai Klára. A paksi karitász operatív vezetője azt is elmondta, hogy mivel új helyükön sokkal nagyobb hely áll a rendelkezésükre, ezért tartós élelmiszerek tárolására is van módjuk, illetve raktárhelyiséget is ki tudtak alakítani, így több adomány elfér.

A Katolikus Karitász nagycsaládosoknak, szegény sorsúaknak segít, de megjelentek a „margón élők” is: jelenleg többnyire hajléktalan férfiak veszik igénybe a szervezet szolgáltatásait, akik a tartós élelmiszer, meleg ruha mellett szeretetet, jó szót is kapnak.

Azt, hogy a karitász segíthessen a rászorulóknak, elsősorban a hívők adományai teszik lehetővé. Kovács Sándor alpolgármester elmondta, hogy közéleti személyként és magánszemélyként is fontosnak tartja a szervezet működését, támogatását, maga is tett pénzbeli felajánlást. Mint mondta: óriási dolog, hogy a karitász felvállalja az adományok összegyűjtését, szétosztását, becsülendő, hogy ekkora mérvű önkéntes munkát végez. Az alpolgármester szerint a város önkormányzata a továbbiakban is támogatja ezt a tevékenységet.

A paksi Katolikus Karitász irodája minden kedden 17-től 18 óráig, és csütörtökönként 10-től 11 óráig van nyitva, bejárata a Szent István téri plébániaépület hátsó oldalán van. Az adományokat a nyitvatartási időn kívül is átveszik a plébánián.