Nepp András: a munka a hosszú élet titka

Nepp András kilencven esztendővel ezelőtt, október 31-én látta meg a napvilágot Pakson. Tizenketten voltak testvérek, ő kilencedikként született. A család a Völgy utcában élt, és miután András bácsi házasságot kötött választottjával, Gaál Máriával, ott kezdték közös életüket is. Nagy nap volt az életükben, amikor saját házba költözhettek, akkor már négyfős családként, mert időközben megszületett Zsuzsanna és Ádám. András bácsi a mezőgazdaságban dolgozott, járt napszámba, arató és cséplőmunkás volt, majd a téeszesítés után a Dunamenti Mg. Tsz-ben munkálkodott közel harminc esztendőt, néhány évig a kilométerekre lévő tehenészetben, ahova kerékpárral járt, majd több mint huszat a sertéstelepen. Mellette volt szőlőjük, kert és állatokat is tartottak, úgyhogy rengeteget dolgoztak, de párjával örültek annak, hogy amit szerettek volna a családnak, azt elérték. Feleségével hatvannyolc esztendő után kellett végső búcsút mondaniuk egymásnak, Marika néni idén tavasszal hunyt el. András bácsi jól tud gondoskodni magáról, de mindkét gyermeke a közelében él, így napi szinten látogatják, segítenek neki mindenben. Az ünnepelt szívesen olvas újságot, tévézik és sétál. A hosszú élet titka szerinte a munka, és az egészséges ételek.