Szolgáltatói fórumot tart a paksi önkormányzat és a Roszatom

Szolgáltatói fórumot szervez az önkormányzat a Roszatom vállalattal, a beruházásért felelős fővállalkozóval közösen. A rendezvényre a szolgáltatói szektor valamennyi szereplőjét várják, például az élelmiszerellátás, a vendéglátás területén dolgozó vállalkozásokat, a szórakozóhelyek tulajdonosait, fodrászokat, kozmetikusokat, rendezvényszervező irodákat, utazásszervezőket és a sportegyesületek képviselőit is. A fórumot a Duna Hotelben tartják november 24-én 18 órakor.

A találkozó célja, hogy a Pakson működő vállalkozások megismerjék az atomerőmű-beruházással járó, szolgáltatói szektort érintő kihívásokat, igényeket és lehetőségeket. Az előadók által tartott tájékoztatók után a felmerülő kérdéseikre is választ kaphatnak a megjelentek.

Szabó Péter polgármester elmondta, fontos, hogy sokan éljenek ezzel a lehetőséggel, hogy a szolgáltatószektor is felkészült legyen az atomerőmű-beruházásra.