Az erőműberuházás során építenek a térség erőforrásaira

Süli János előadása a Vállalkozói Szalonban. Fotó: Vida Tünde
Süli János előadása a Vállalkozói Szalonban. Fotó: Vida Tünde

Irodák, szerelőüzemek, menza épül először, majd ezután kezdik el az új atomerőmű blokkjainak létesítését. Hatmillió köbméter földet mozgatnak meg, egymillió köbméter betont használnak majd fel – hangzott el egyebek között a Vállalkozói Szalon vármegyeházán tartott előadásán, ahol Süli János atomerőmű építésért felelős miniszter és két államtitkára adott tájékoztatást arról, hol tartanak most az erőműépítés előkészületei.

-Nem lesz könnyű, de mi erre szegődtünk, a munkát örömmel végezzük, az összes buktatójával tisztában voltunk – fogalmazott Süli János. Az atomerőmű két új blokkjának megépítéséért, tervezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, azt mondta, sok kritika éri a beruházást, ám a támadások egy része nemcsak alaptalan, hanem megmagyarázhatatlan is. A kritikák – mint mondta – számosságukat tekintve nem jelentősek, de hangosak.

A kivitelező kulcsrakészen szállítja az atomerőművet a megrendelő kontrollja mellett. Ellenőrzik a gyártási alapanyagokat és folyamatokat, minden berendezéshez egyedi engedélyre van szükség. A beruházás költségei nem változhatnak, az összeg fix – mondta a miniszter.

Süli János kitért arra is hogy a blokkok a magyarországi helyszínre lesznek specifikálva, a létesítés rendszerébe ágyazott garanciának köszönhetően igen jó minőségben fognak megépülni. Cél, hogy a meglévő négy blokkhoz hasonlóan a világ legjobb blokkjai közé kerüljenek.

Dr. Aszódi Attila államtitkár részletesen beszélt arról, hogy milyen energiapolitikai tényezők támasztják alá a két blokk megépítésének szükségességét. Az atomenergiára Európában a jövőben is építenek – hangsúlyozta. A Nemzetközi Energiaügynökség prognózisa szerint 2050-ra az atomerőművi kapacitások nagy részét újépítésű blokkok fogják kitenni.

Az államtitkár arról is szót ejtett, hogy az üzemi területen száz építményt kell létrehozni. Az új erőmű „nagyon más képet mutat” majd, mint a mostani. Az aktuális teendőkről szólva azt mondta, működésbe hozták a hitel, lehívták az első részletet, kezdődhet a létesítési engedélyezési projekt implementációja. A terepi munkákat illetően az első a háttér infrastruktúra létrehozása, a közel hetven hektáros felvonulási területen első körben irodák, menza és szerelőüzemek fognak megépülni.

A beruházáshoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár szavai szerint a beruházás „használni” fogja Paks és a környéke forrásait, eközben az a cél, hogy továbbra is élhető maradjon a térség. Ez nem kis feladat, ezért alakult meg a Paksi Társadalmi Tanács a telephely nagyjából 30 km-es körzetében lévő közel ötven település részvételével. A Közép-Dunántúli Funkcionális Kistérség névre keresztelt területet érintő térségfejlesztési koncepcióban ötszáz projekt szerepel, ezeket a következő 5-7 évben fogják megvalósítani.