Amerikai kiadó gondozásában jelent meg a Gébert-Ulbert Project új lemeze

Ulbert Ferenc és Gébert Attila. Fotó: Gébert-Ulbert Project
Ulbert Ferenc és Gébert Attila. Fotó: Gébert-Ulbert Project

Műfaji kavalkád, zenei utazás, libabőr, örömkönnyek, flow érzés – ezt ígéri a Gébert-Ulbert Project, amelynek Healing Hands című lemeze az amerikai smoothjazz.com kezelésében jelent meg január 15-én, hétfőn.

Az együttesnek már ez a második korongja, ami az amerikai kiadó gondozásában lát napvilágot, ugyancsak ők promótálták korábban a Happy pills albumot. A mostanin hét felvétel hallható, ebből hat instrumentális, a hetedik – ahogy Ulbert Ferenc jellemezte – soulos, R&B-s, vokálos,

A zenekart a Gyapán élő Ulbert Ferenc, az együttes gitárosa mellett Gébert Attila (zongora), Takács Bálint (dob) és Eged Márton (basszusgitár) alkotja. A lemezen közreműködik Szász Ágnes és Kresz Szandra, akikhez a februári, magyarországi lemezbemutató koncerten Ferenczy András is csatlakozik.

A lemez teljes mértékben saját munka eredménye, azaz a felvételeket és a keverést is Ulbert Ferencék végezték. Ennek kapcsán azt mondta, így olyan produkció születhet, ami a legteljesebb mértékben az ő ízlésüket, elképzelésüket tükrözi, azaz nem viseli magán más „keze nyomát”, stílusát.

A lemezkiadás egyébként is sokat változott az elmúlt években, amihez az Gébert-Ulbert Project is alkalmazkodik, azaz fizikai valójában csak néhány példányt készítenek, amelyeket elsősorban rádiókhoz juttatnak el, illetve gyűjtőknek küldenek megrendelésre. A lemez anyagát az interneten érhetik el a rajongók.

– Ez az első olyan lemezünk, ami majdnem teljesen instrumentális. A hétből egy bónusz track van, amelyiken Szász Ági énekel – mondta a zenekar frontembere. Elárulta, hogy régebb óta játszanak instrumentális zenét, mint arról a közönség tud. Azért gondolták, hogy ezzel nem lépnek a közönség elé, mert leszűkíti a koncertre látogatók és felkérések számát. A tapasztalat viszont ezt megcáfolta, a kizárólag hangszeres számok ugyanolyan kedveltek, mint a többi.

Ezzel együtt ennek a műfajnak elsősorban nem Európában, főként nem Magyarországon van igazán piaca. A korábbi album letöltési statisztikája is azt igazolja, hogy valódi hazája Amerika, ahol remélhetőleg sikerül „tető alá hozni” egy turnét is annak eredményeként, hogy a kiadó öt hónapos kampányt épít az Gébert-Ulbert Project Healing Hands című albumára.

A kampány során interjúk, cikkek jelennek meg, a smoothjazz.com eljuttatja a lemezt az amerikai – majd európai – rádiókhoz, szerepelteti az együttest a zenekari portfóliójába, fesztiválokra ajánlja ki, amelytől természetesen meghívásokat remélhetnek.

Habár a cél Amerika, itthon – jelesül Budapesten – is tartanak lemezbemutató koncertet. Ennek keretében Magyarországon először hangzanak majd el élőben a zenekar legújabb instrumentális szerzeményei. A zenei utazás során több énekes előadó közreműködésével repítenek majd minden résztvevőt egy fúziós-instrumentális világba – ígérte Ulbert Ferenc. A koncert időpontja február 23-a, helyszíne a Tesla.