Tolna megyei művészetért plakettet kapott Beregnyei Miklós

Beregnyei Miklós. Fotó: Paksi Hírnök archív
Beregnyei Miklós. Fotó: Paksi Hírnök archív

Beregnyei Miklós üzemtörténész is átvehette a Tolna megyei művészetért plakettet. Ahogy a méltatásban írják, a díjazot a paksi atomerőmű történetét a kezdetektől fogva dokumentálja. Nagy szerepe volt az Atomenergetikai Múzeum létrehozásában. Alapító főszerkesztője a Paksi Hírnök című városi lapnak és a Paksi Tükör című szépirodalmi és helytörténeti kiadványnak. Alapító elnöke az 1988 óta működő, kulturális és településtörténeti kutatást, dokumentálást végző Jámbor Pál Társaságnak. Munkásságáért többek között megkapta Paks város elismerésé, a Pro Urbe emlékérmet.

Az elismerést 2000-ben alapította három Tolna megyei civilszervezet – a Bárka Művészeti Szalon, a Kézjegy Tolnai Tollforgatók Klubja, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tolnai csoportja – alkotók és művészetpártolók jutalmazására. Az ezüst plakett Mözsi-Szabó István grafikájának felhasználásával készült. A díjat minden esztendőben öten kapják meg és a magyar kultúra napján adják át.

Az idei díjazottak között volt még Biszák László festő alkotói és művészetszervezői munkásságáért, Kozák Éva fazekas alkotásaiért, hagyományőrző kézműves tevékenységéért, Szekszárdi Gitárkvartett, Csele Lajos zenekarvezető hazai és határainkon túli magyarlakta területeken való fellépéseikért és Kindl Gábor forgatókönyvíró, producer televíziós munkásságáért, az Obsitos című film forgatókönyvéért.