A településszerkezeti tervről tartottak partneri egyeztetést

Teltház előtt zajlott a polgármesteri hivatal tanácskozó termében az a partnerségi egyeztetés, amelyet a város településrendezési eszközei, azaz a településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat változtatása kapcsán szervezett az önkormányzat. Szabó Péter polgármester adott tájékoztatást az eljárásrendről, majd a tervezők: Nádai Brigitta és Szabó Árpád ismertették azt, hogy mi a célja és menete a településrendezési eszközök módosításának.

Szabó Árpád kifejtette, hogy a településszerkezeti terv – amelynek változtatásán dolgoznak – a város hosszú távú fejlesztési elképzeléseit összegzi, abból a célból születik, hogy a város nyilvánvalóan és egyértelműen kommunikálni tudja, hogy milyen fejlesztési szándékai vannak. Ez a dokumentum nem hoz létre kötelmeket, kötelező előírásokat, „csak” egy szándéknyilatkozat, húzta alá.

A mostani munka során alapdokumentumként használt városfejlesztési tanulmánytervben lefektetett alapelvek biztosítják azokat a kereteket, amelyek mentén a következő években sok beruházás megvalósul. Ebben határoztak meg nagyon sok részfeladatot, ami az atomerőmű építkezéssel, a beruházás lebonyolításával, a működésével kapcsolatban létfontosságú. Ennek fontos eleme a tehermentesítő út, ami egy komplex közlekedésfejlesztési projekt része. Emellett a Pollack Mihály utcától északra fekvő lakóterület, illetve egy csoportban tárgyalva az ideiglenes szállásépületek, idősek otthona, sportcsarnok építése, fejlesztése kapcsán tervezik a településrendezési eszköztár módosítását.

Szabó Árpád emlékeztetett rá, hogy Pakson a Dózsa György utca leterheltsége miatt évtizedes terv egy elkerülő út építése, amely a Malomhegy számára biztosíthat alternatív útvonalat, másrészt a Fehérvári út forgalmát hivatott eltéríteni a város főutcájáról.

Az első elképzelések szerint a Gesztenyés utcánál lett volna a csatlakozása ennek a tehermentesítő útnak, ez azonban sem a mostani helyzetben, sem a jövőben nem kínálkozik jó megoldásnak, hiszen a város azon részén kikapcsolódási, rekreációs lehetőségek vannak már most, s ezek fejlesztését is tervezi az önkormányzat.

Ezen indokok alapján olyan nyomvonalat jelöltek ki a szakemberek, ami távolabb vezet a lakóteleptől. A település beépített területeit elkerüli és le is zárja a térbeli terjeszkedési lehetőségeit, ami a fenntartható fejlődés szempontjából fontos, húzta alá Nádai Brigitta. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy figyelembe vették az utóbbi évek építési szándékait, belterületté nyilvánítási törekvéseit, így nem indokolt az M6-oshoz még közelebbi nyomvonal.

A pozitív hatások mellett, ami elsősorban a városközpont élhetővé válását jelenti, az út közvetlenül környezetében negatív hatásokra is számítani kell. Most csak ezek csökkentésének elvi lehetőségét vizsgálják, mert a műszaki tervezés nem kezdődött el. Az érvényes előírások alapján az úttengelytől mérve 50-50 méteres sávot jelölnek ki, ahol a lakhatás, állandó tartózkodás nem engedélyezett, mondta el a szakember.

Szabó Árpád szavai szerint a város egyelőre azt rögzíti, hol és milyen módon kívánja ezt az utat megvalósítani, az elsődleges helykijelölés után kezdi el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a valós műszaki tervezést, akkor határozzák meg, hogy hol vezet az út, ezt követően kezdődik a kisajátítási folyamat.

A hozzászólók többségét éppen ez a kérdés foglalkoztatta: arra voltak kíváncsiak, hogy vajon az ő telküket érinti-e az építkezés. Nádai Brigitta hangsúlyozta: ezt a mostani stádiumban telkekre lebontva még nem tudják megmondani, de a polgármesteri hivatalban megtekinthető tervek már mutatnak egy viszonylag pontos kijelölést. Szabó Péter polgármester rámutatott, nem az önkormányzat, hanem az állam a beruházó, így a kisajátítást sem a város végzi.

Heringes Anita országgyűlési képviselő felvetésére polgármester úgy tájékoztatott, hogy a múlt év őszén a kormányhoz fordultak, s kérték, hogy a Paksot érintő autópálya szakaszt díjmentesítését, hogy csökkentsék a város útjainak leterheltségét.

Tehermentesítenék a városközpontot. Fotó: Babai István
Tehermentesítenék a városközpontot. Fotó: Babai István

A következő részletesen taglalt kérdés a Pollack Mihály utca északi területe volt, amely Szabó Árpád szerint a lakhatási gondok orvoslásában kulcsfontosságú, de a már most tapasztalható ingatlanpiaci nyomást is enyhítené. Itt nagyléptékű lakásépítés kezdődhet el rövidesen.

A szabályozási eszközök módosításával szeretnék elérni azt, hogy ez megfelelő, minőségi életkörülményeket biztosítson az új lakóövezet. Cél, hogy a lakásminőségek széles skáláját nyújtsa, azaz alacsony, intenzív beépítésű sorházas és családi házas övezetet is kijelölnek, illetve a terület dél-nyugati részén, ahol a lakóteleppel találkozik egy társasházas övezetet.

Itt – miként Szabó Árpád építész mondta – megépülhet egy néhány ezer négyzetméteres bevásárló, szolgáltató központ akár utcára kitelepülő funkciókkal, forgalom csillapítással. Nemcsak „sétálóutcát”, hanem parkokat, minőségi zöldfelületet is tartalmaz a településszerkezeti terv, ami rendezni kívánja az energiafelhasználás, csapadékvíz elvezetés alapszabályait is.