Hálásak Visken a karácsonyi ajándékért

Levélben is megköszönték a Viski Református Egyházközség képviselői a viski magyar óvodások és családjaik nevében az elmúlt évi paksi adventi udvar programsorozat keretében megrendezett jótékonysági süteményvásáron befolyt és számukra felajánlott összeget. Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a helyi nyugdíjas klubokkal karöltve megrendezett program során 110 ezer forint gyűlt össze, amit Jenei Károlynak, a Viski Református Gyülekezet lelkészének adtak át.

2016-ban szintén a nyugdíjasklubokkal együttműködve két paksi család javára ajánlották fel a sütivásár bevételét, és ugyanebben az időben a Csengey kulturális központ munkatársai palacsintavásárt rendeztek, aminek bevételét Viskre küldték óvodai eszközök beszerzésére. A 2017-es Országos Sillerfesztiválon szintén palacsintát sütöttek a Csengey kulturális központ munkatársai, akkor hátrányos helyzetű gyermekek színházlátogatását támogatták a befolyt összegből.

Tell Edit kiemelte, hogy a nyugdíjas klubok önkéntesei sok segítséget nyújtanak az intézménynek, kiváló velük az együttműködés, tettre készek és önzetlenek, akárcsak munkatársai.