Minden eddiginél több résztvevő volt a Héraklész fizikai felmérőn

Győr és Tiszaújváros mellett Paksot választotta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Héraklész Fizikai Felmérő Bajnokság helyszínének. Pakson 730 fiatal kajak-kenus mérette meg magát. Az ase.hu beszámolója szerint gördülékenyen zajlottak a versenyek, noha a tavalyinál kettővel több egyesület utánpótláskorú versenyzője érkezett az eseményre. Az ifjabb versenyzőknek két iskolakört kellett futniuk, tizenhárom éves kortól pedig Cooper-tesztet. A programban húzódzkodás és lábemelés, a nagyoknak pedig fekvenyomás szerepelt még. A versenyre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezetői, Schmidt Gábor elnök, Doma Gergő szakmai igazgató és Hüttner Csaba szövetségi kapitány is kilátogattak.

Az ASE-ból ezúttal a kenusoknak sikerült felállniuk a dobogóra: a 2005-ös születésű Juhász István aranyérmet, a 11 éves Pálfalvi Viktor ezüstérmet vehetett át, a 18 esztendős Klenk Botond, valamint a 10 éves Fillér Fábió és a 9 esztendős Vajna Lóránt harmadikként zártak. A többiek ugyan nem kerültek be az első háromba, ám ebben a mezőnyben az első tíz helyért is óriási küzdelem zajlott.

További részletek és eredmények ide kattintva érhetők el, illetve a TelePaks televízió február 13-i Lelátó című magazinja bővebb összefoglalót ad az eseményről.