Heringes Anitát indítja az MSZP-Párbeszéd Tolna megye 3. sz választókerületében

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– Ízig-vérig paksi, baloldali és tisztességes sváb lány, aki bár országos listán jutott az országgyűlésbe, az elmúlt négy évben igazi egyéni képviselőként dolgozott a térségért. Nem véletlen talán, hogy sokan már ma is úgy tekintenek rá, mintha Paks és környéke megválasztott egyéni képviselője lenne – mondta Heringes Anitáról dr. Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP Tolna megyei elnöke, bejelentve, hogy Heringes Anitát indítja az MSZP-Párbeszéd az országgyűlési választáson Tolna megyei 3. számú választókerületében.

Kiemelte, hogy a Fidesz érdekeit már nagyon sokan képviselik, sokszor a paksiakéval szemben is. Heringes Anita arra vállalkozik, ami minden itt élő választó érdeke: őket képviselni akkor is, ha azt a politikai akarattal szemben kell megtenni. Még fontosabb, hogy olyan képviselőre van szüksége Paks és térségének, aki főállásban, kizárólag az ő problémáikkal foglalkozik, kiáll értük és megfelelő tapasztalata van ehhez a munkához – tette hozzá dr. Harangozó Tamás.

– Az elmúlt négy év munkája bebizonyította, hogy megéri felszólalni és tenni ezért a térségért, mert minden esetben amikor megtettem, összefogásban a szakszervezetekkel és az atomerőmű vezetőivel együtt küzdöttünk problémák megoldásáért, sikerrel jártunk – mondta Heringes Anita. Az új atomerőművi blokkok építése kapcsán kiemelte, hogy nem a beruházás érdekeit fogja nézni, hanem Paks és környéke lakosságának érdekeit. – A következő négy év arról fog szólni, hogy érvényesíteni tudjuk-e a saját érdekeinket azért, hogy a jövőben ez egy élhető választókerület legyen – húzta alá.

Kapcsolódó tartalom:

Heringes Anita az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltje