Hasznos a párbeszéd a rendőrség és a roma önkormányzatok között

Értekezlet a Paksi Rendőrkapitányságon. Fotó: Vida Tünde
Értekezlet a Paksi Rendőrkapitányságon. Fotó: Vida Tünde

Eredményesnek értékelte a működési területén tevékenykedő roma nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodását a Paksi Rendőrkapitányság vezetője. Dr. Kuti István rendőrkapitány azt mondta, statisztikailag nem kimutatható, de bizonyára ez az együttműködés is szerepet játszik a bűnügyi mutatók javulásában.

Erről az együttműködésről 2005. május 24-én született meg az első szándéknyilatkozat. A felek akkor abban állapodtak meg, hogy évről évre értékelik a közös munkát. A kapitányság munkájában érintett települések bármelyikén működő roma nemzetiségi önkormányzat csatlakozhat az alapmegállapodáshoz.

Dr. Kuti István azt mondta, egyedi ügyekbe nem vonhatják be a kisebbségi önkormányzatokat, mert csak az eljárásban érintett felek vehetnek részt, de a bűncselekményekhez vezető okok feltárásában, értékelésében anonim módon lehet és érdemes is konzultálni.

Létező sztereotípia, hogy a bűncselekmény és a cigányság összefügg, de a rendőrség semmilyen erre vonatkozó statisztikát nem vezet – húzta alá a rendőrkapitány, aki szerint fontos hozadéka a megállapodásnak, hogy mindenkinek a „zsebében van a másik telefonszáma” és szükség esetén kérhetik egymás segítségét.

A tizenhárom éve született megállapodás elindította a párbeszédet, aminek eredményeként a felek megismerték egymást. Azóta igyekeznek az akkori egyezség bázisán folyamatosan bővíteni a közös gondolkodás és cselekvés lehetőségeit – vázolta az értekezleten a kapitány, ahol mások mellett a bölcskei, a pálfai, a dunaföldvári és a paksi cigány önkormányzatok vezetői is ott voltak.