Napközis tábor megvalósítására pályázik az önkormányzat

Általános iskolások jelentkezését várják a táborba. Fotó: Babai István
Általános iskolások jelentkezését várják a táborba. Fotó: Babai István
Törvényi kötelezettségének eleget téve, ha lesz rá igény, a nyári szünet minden hétköznapjára biztosít a város önkormányzata gyermekfelügyeletet és napi háromszori étkezést. Egy pályázati lehetőséget kiaknázva szeretnék mindezt megtoldani gazdag programokkal is. Az általános iskolások e héten jelentkezhetnek a táborra.

Debreceniné Polgár Eszter, a polgármesteri hivatal intézményfenntartó csoportjának vezetője azt mondta, a gyermekvédelmi törvény úgy rendelkezik, hogy a helyben élő gyerekeknek, amennyiben szüleik munkába járás miatt nem tudják ezt megoldani, gyermekfelügyeletet és napi háromszori étkezést kell biztosítani térítésmentesen.

Az önkormányzat ennek a kötelezettségének eleget tesz, illetve a Paksi Kistérségi Szociális Központon keresztül pályázatot nyújt be annak érdekében, hogy ne az iskolákban, hanem külső helyszínen rendezhessék az ingyenes napközis Erzsébet tábort. A pályázati támogatás alapfeltétele, hogy hetente legalább 20 résztvevője legyen a tábornak.

Az összes paksi iskolába eljuttatták a tájékoztatót és jelentkezési lapokat, amelyeket a hétvégéig kell visszajuttatni annak érdekében, hogy határidőre elkészüljön a pályázati dokumentáció.

Debreceniné Polgár Eszter azt mondta, hogy az elmúlt nyári szünetben is biztosított felügyeletet az önkormányzat. A tanév befejezését követően nagyobb, a nyár további részében szerényebb igény volt erre az ellátásra, amit jogszabályi kötelezettségének eleget téve mindenképpen garantálnak idén is.

A tervek szerint a napközis Erzsébet tábor helyszíne Cseresznyés Pajta, azaz a volt Puszta Lovasudvar lesz. Itt kalandpark, lovaglás, állatsimogató, kincskeresés szerepel a programban, lehet majd barkácsolni, madárbarát kertet kialakítani, de terveznek sárkányhajózást is, aminek Dombori lesz a helyszíne. Amennyiben a pályázat pozitív elbírálást nyer, a paksi gyerekek utaztatásáról a cseresznyési táborba és haza az önkormányzat gondoskodik.