A gazdasági élet szereplőit hívta találkozóra az önkormányzat

Hamvas István, Bana János, Szabó Péter, Barnabás István és Horváth Miklós a nagyadózói fogadáson.
Hamvas István, Bana János, Szabó Péter, Barnabás István és Horváth Miklós a nagyadózói fogadáson.
Paks város adóerő-képessége kiemelkedő, a városok rangsorában – Budapest leszámítva – negyedik-ötödik helyen áll. A helyi adókból származó bevétele tavaly 7,7 milliárd forint volt, ami lehetővé tette az intézmények, szolgáltatások, ellátások magas színvonalú működtetését – fogalmazott Szabó Péter polgármester.

-Köszönettel tartozunk azoknak, akik jelentős összeggel járulnak hozzá a város bevételeihez – húzta alá Szabó Péter. Mint mondta, jó az adófizetési morál, komoly vállalkozói réteg van Pakson, amelyből kiemelkedik a Paksi Atomerőmű. A jó adóerő-képességnek köszönhető, hogy Pakson működik az ország egyetlen atomerőműve.

Az elmúlt év sikere, hogy megszületett a megállapodás az építményadó kapcsán a Paksi Atomerőművel, így az adómértéket 3,6%-ról 2,2%-ra mérsékelte az önkormányzat – emlékeztetett rá Szabó Péter. Azt is kiemelte, hogy hasonlóan jó kapcsolatra törekszenek a Paks II. Atomerőmű Zrt.-vel, amely – bár még nem tartozik a nagyadózók közé – meghívást kapott a találkozóra.

Az önkormányzat arra törekszik, hogy az adómértéket lehetőleg alacsonyan tartsa, illetve arra, hogy a befolyt bevételekből magas színvonalon működtesse a város intézményeit, szolgáltatásait és végrehajtsa a szükséges fejlesztéseket. Ezekről az egybegyűlt vállalkozóknak tájékoztatást adott Szabó Péter.

A hagyományos nagyadózói fórumot megelőzően Paks polgármestere újságíróknak beszélt arról, hogy a helyi adók az összbevétel 54%-át tették ki tavaly. A legjelentősebb tétel az iparűzési adó, ezt követi az építményadó, mi valamivel több mint 40%-a volt a helyi adóknak, illetve néhány százalék a lakossági adónemekből folyt be.

Az intézmények fenntartása tavaly 2,2 milliárd forintot emésztett fel, nagyon sokat – 1,2 milliárd forintot – áldoz az önkormányzat az egészségügyre, a szociális ágazat kiadása félmilliárd forint, ugyanennyi az óvodák fenntartása – mondott példákat Szabó Péter a város kiadásaira.

Kiszl Károly, ki ötven éve dolgozik vállalkozóként Pakson, örömmel fogadta a meghívást, azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a nagyadózók számára rendezett fogadáson. A városban zajló fejlesztéseket lehetőség szerint figyelemmel kíséri, de a találkozó jó alkalom arra, hogy a részletekről értesüljön, de jó alkalom a többi vállalkozóval való találkozásra, esetleg új üzletek megkötésére is – mondta.

Vincze Károly húsz éve érdekelt cégvezetőként Pakson, tapasztalatai – mint elárulta – pozitívak. Az Elektro-Metall Paks Kft., amelynek ügyvezetője, jelenleg 150 embert foglalkoztat, kábeleket gyárt a repülőgép ipar számára. 2001-ben beköltöztek az ipari parkba, ahol rendezett körülmények vannak. – A város gondoskodott az infrastrukturális fejlesztésekről, lényegében minden együttáll, hogy jól tudjuk végezni a dolgunkat – összegezte.