Ismét a sóstói tábor volt a téma

Mezősi Árpád, a Pedagógusok Szakszervezete Paksi Városi Szervezetének titkára. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Mezősi Árpád, a Pedagógusok Szakszervezete Paksi Városi Szervezetének titkára. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– A paksiak kedélyét borzolták a sóstói táborral kapcsolatos hírek – kezdte mondandóját Mezősi Árpád, a Pedagógusok Szakszervezete Paksi Városi Szervezetének titkára sajtótájékoztatón, amire a meghívót még azt megelőzően küldte ki, hogy az önkormányzat április 4-én bejelentette: sikerült megoldást találni a diákok sóstói táborozására.

Mezősi Árpád emlékeztetett a Szabó Péter polgármester által március 27-én tartott sajtótájékoztatón elhangzottakra, és azt mondta, tudják, hogy sokan megkeresték az önkormányzatot, és nagyon örülnek, hogy ennek hatására megváltoztatták a korábbi döntést, és megtalálta az önkormányzat a megoldást az idei táboroztatás támogatására úgy, hogy az megfeleljen a jogszabályoknak. – Ennek két tanulsága van: az egyik, hogy valószínűleg szélesebb körben kell egy ilyen döntést előkészíteni és szélesebb körrel kell megbeszélni, a másik, hogy ha összefogunk egy számunkra nem jó döntés ügyében, akkor az megváltoztatható – fogalmazott, hozzátéve, örülnek annak is, hogy a tábor felújítására ismét ígéret van, ami már többször elhangzott korábbi városvezetéstől is, pénz is volt rá, de nem történt meg. Végül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármit tettek azért, hogy a sóstói táboroztatás kérdése megoldódjon.

Kovács Sándor alpolgármester reagálva az elhangzottakra arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mezősi Árpád által elmondottakból kimaradt, hogy az önkormányzat ezzel a kérdéssel hetek óta foglalkozott, keresték a megfelelő megoldást, hogy idén is mehessenek a diákok a sóstói táborba. – Nem forrást kellett rá keresni, mert az megvolt, hanem jogszerű megoldást a táboroztató pedagógusok túlmunkájának kifizetésére.

Kovács Sándor, Paks alpolgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Kovács Sándor, Paks alpolgármestere. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Kovács Sándor arra is kitért, hogy a sóstói tábor már tizenöt éve is rossz állapotban volt, azóta az önkormányzat csak toldozgatta-foldozgatta, ám a jelenlegi városvezetés elkötelezett abban, hogy a tábort korszerűsítsék, amire 150 millió forint szerepel jelenleg a költségvetésben. – Elvégezzük a korszerűsítést, megtaláljuk a lehető legjobb megoldást, hogy ez a tábor modern legyen, gazdaságosan működjön és újabb 56 év múlva is a paksi gyerekeket szolgálja. Ezért teszünk a táborban hamarosan az április 4-i sajtótájékoztatón már említett helyszíni bejárást. Megjegyezte, személy szerint hozzá egyetlen megkeresés érkezett majd két héttel ezelőtt a tábor ügyében, az illetőnek elmondta, hogy dolgozik az önkormányzat a megoldáson.

Végül felhívta a figyelmet arra, hogy az, hogy a szekszárdi tankerületnek jogszabály alapján nem feladata kifizetni a pedagógusok túlmunkáját, így nem kapnak rá forrást és idén nem tudják vállalni, az nem az önkormányzat hibája. – Köszönöm, hogy Mezősi Árpád egyébként az ügyben végzett önkormányzati munkáról elismerően szólt – zárta gondolatait az alpolgármester.

Kapcsolódó tartalom: