Élelmiszermentő program működik Pakson

Szabó Péter, Paks polgármestere (b.) és Borbás László, a Paks Térségi Szociális Központ igazgatója (j.). Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Szabó Péter, Paks polgármestere (b.) és Borbás László, a Paks Térségi Szociális Központ igazgatója (j.). Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Évente akár tízmillió forint értékű élelmiszert menthetnek meg és juttathatnak el rászorulókhoz annak a megállapodásnak a keretében, amit a Paks Kistérségi Szociális Központ az Élelmiszerbankkal kötött, és amelyet támogat Paks Város Önkormányzata – jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter polgármester és Borbás László, a központ igazgatója.

Szabó Péter azt mondta, hogy naponta akár 200 kilogramm élelmiszert oszthatnak szét Pakson, illetve a térség településein élő rászoruló családoknak a programban. Jellemzően zöldségről, gyümölcsről és pékáruról van szó, ami az élelmiszermentésben partner paksi Tesco áruház polcairól kerül le. Az ilyen – lejárat előtti, minőségileg fogyasztható – élelmiszereket egyébként megsemmisítenék, így viszont nem mennek veszendőbe. A polgármester hozzátette, hogy országszerte körülbelül 200 áruház vesz részt élelmiszermentésben helyi partnerek közreműködésével.

Borbás László úgy tájékoztatott, hogy közel egy éve dolgoztak az Élelmiszerbankkal az együttműködési megállapodás megvalósulásáért, ami nem jöhetett volna létre az önkormányzat támogatása nélkül. Erre elsősorban a szállítókapacitás tekintetében volt szükség: Paks Város Önkormányzata napi négy órában biztosít az élelmiszer szállításához járművet. Minden hétköznap reggel átveszik a Tesco-ban az élelmiszereket, majd a központ családsegítő és gyermekjóléti szolgálatának munkatársai állítják össze az érintett családoknak a csomagokat, amelyeket délelőttönként vehetnek át. A projektet május 3-án indították, egyelőre harminc családot hívtak be csomagért, akikkel a szolgálat egyébként is kapcsolatban áll. Borbás László kiemelte, hogy a Paksi Nagycsaládosok Egyesülete és a Segítők Háza együttműködik velük annak érdekében, hogy az adományok eljussanak a rászorulókhoz. Hozzátette, hogy szeretnének a környező településekre is eljuttatni a megmentett élelmiszerekből, ami két-háromszáz családot jelenthet, illetve ha jól működik a rendszer, szó lehet arról, hogy az Aldival is partnerek legyenek.

Borbás László szavai szerint szervezési nehézséget az okozhat, hogy nem tudják pontosan kiszámolni, hogy egy-egy napon mennyi és milyen élelmiszert kapnak a Tesco-tól, de az áruházlánc tapasztalatai alapján átlagosan napi 200 kg várható, aminek átvételét, kezelését szigorú dokumentáció kíséri. – A lehetőségek, eszközök megvannak, egy belső átszervezés után a humánerő is rendelkezésre áll – emelte ki a központ igazgatója, hozzátéve, hogy a családsegítő szolgálatnak egyébként is a tevékenységi körébe tartozik az adományok közvetítése a rászorulókhoz, tehát ez a feladat minőségében nem új a kollégák számára, viszont mennyiségben jóval nagyobb a korábbinál.