Vábró József vehette át a Paks Város Sportjáért kitüntetést

Vábró József a Paks Város Sportjáért kitüntetés átvételén. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Vábró József a Paks Város Sportjáért kitüntetés átvételén. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Vábró József vehette át idén a Paks Város Sportjáért kitüntetést, amit azok elismerésére alapított az önkormányzat, akik munkájukkal a város sportjáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak. A Paks Város Sportjáért díjat először 2006-ban adtak át, a kitüntetésben kétévente egy fő részesülhet.Az ünnepségen Bana János alpolgármester mondott köszöntőt, egyebek mellett kiemelte, hogy nem véletlenül hívják Paksot a sport városának is, illetve arra is kitért, hogy az atomerőmű-építés kapcsán várható fejlesztések között egy új sportcsarnok építése is szerepel.

Ahogy a méltatásban elhangzott, Vábró József egy emberöltőn keresztül labdarúgó játékosként, futballedzőként és testnevelő tanárként dolgozott Pakson. Egykori munkatársai az mondják róla, hogy az iskolai élet minden területén aktívan munkálkodott, több osztálynak volt osztályfőnöke, az iskolai programok, farsangi bálok, intézményi sportnapok, diáknapok lelkes szervezője és lebonyolítója volt. Több éven át vezette a testnevelés munkaközösséget. Munkáját mindig igényesen, magas szakmai színvonalon látta el. Vábró József nyugdíjas pedagógusként is aktívan részt vesz a város sportéletében. A Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Bozsik-program alközpont vezetőjeként dolgozik, heti rendszerességgel 100-130 gyermek labdarúgó fesztiválját és tornáit szervezi és vezeti, valamint bentlakásos edzőtábort szervez és irányít a megye és Paks tehetséges gyermeklabdarúgóinak. Vábró Józsefet az vezérli, hogy a jövő nemzedéke egészséges és jó fizikai állapotú legyen, a fiatalok megszeressék a sportot, és azt aktívan művelő felnőttekké váljanak.

A díjátadón a Kvint Stúdió és Tisza Veronika működött közre. Az eseményről és a díjazottról bővebben olvashatnak a Paksi Hírnök május 11-én megjelenő számában.