Rákász Gergely orgonaművész ismét Pakson koncertezik

Rákász Gergely koncertorgonista. Fotó: Mészáros Mátyás
Rákász Gergely koncertorgonista. Fotó: Mészáros Mátyás

Idei országjáró körútján sem hagyja ki egyik kedvelt koncertállomását, Paksot Rákász Gergely, aki 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. A Lords of the Organ sorozat paksi állomására, május 19-én 18 órára várja a közönséget a Paksi Evangélikus Templomba, ahol ezúttal is zenetörténeti narrációk és vizuális élmények gazdagítják orgonajátékát.

Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában – fogalmazott a koncertorgonista, aki mostani hangversenysorozatán a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat állítja színpadra a tőle magával ragadó, könnyed előadásmódban. A zeneműveket Papp Norbert festőművész illusztrációi teszik gazdagabbá.

Rákász Gergely azt vallja, hogy úgy kell vonzóvá tenni a klasszikus zenét, hogy széles közönség által befogadható legyen, de közben ne váljon csinnadrattává. – Erre az én válaszom a látványkoncert műfaja, amelyben a zenetörténeti kalandozás, a vetítés mind azt segíti elő, hogy bárki közel tudjon kerülni a klasszikusokhoz. A Lords of the Organ sorozat is ezzel a szemlélettel született. Megmutatni az orgona show hangszer arcát – fogalmazott.

Az orgonát – mint emlékeztetett rá – már a rómaiak is használták nagy fesztiváljaikon, szekéren húzták és tömegeket kápráztatott el egy-egy gladiátor viadalon. Királyok és császárok hallgatták, ott volt Hollywood hőskorában a moziban, és ott tud lenni a ma emberének a kikapcsolódás palettáján is, ha a művész bátran használja.

A Lords of the Organ koncert egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikákat, friss érdekességeket, és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából. Idén 120 éve született George Gershwin, akinek ikonikus darabját, a Kék Rapszódiát Rákász Gergely zenekari és zongora átiratában, előadásában közel 30 ezren nézték meg Európa szerte. A nagyszabású műalkotás most új hangszerelésben lesz hallható. Mellette megidéz egy másik, szintén jubiláló „zenei showman”-t, Antonio Vivaldit, s árul el az ő életéről, munkásságáról is érdekes részleteket. Bach mint minden évben, idén is műsorra kerül, a szintén évfordulós Debussy, Rossini, Joplin és Bizet művei is felcsendülnek a Lords of the Organ sorozatban.

Rákász Gergelynek nem régiben jelent meg nyolcadik önálló albuma. Emellett, illetve koncertjei mellett számos jótékonysági akciónak állt élére, megannyi nemes célt támogat. Közönségével közösen több mint 1,2 millió forintot ajándékozott 2017-ben Böjte Csaba szerzetes tusnádi gyermekotthonának, amiből az ott élő gyermekeknek egy évig tudtak magyar énektanárt fogadni. Iskolaprogramja keretein belül több mint 100 magyar iskolában szólaltak meg hangversenyei, közel 50 ezer diák ismerkedett általa a klasszikus orgona zenével. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.

Koncertjein nemcsak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Paksi hangversenyét május 19-én 18 órakor tartja az evangélikus templomban.