Új rendelet született az útépítésről, közműfejlesztésről

A Gyógyászati Központban létszámemeléshez járult hozzá a testület. Fotó: Babai István
A Gyógyászati Központban létszámemeléshez járult hozzá a testület. Fotó: Babai István

A volt református iskola rekonstrukciójához húsz millió forint felhalmozási támogatást nyújt a város önkormányzata. Így döntött a képviselő-testület június 27-i, rendkívüli ülésén. A költségvetés még egy tételében módosítást hajtottak végre: biztosították a keretet a Gyógyászati Központnál hatfős létszámbővítésre. Ez két gyermekorvost, két gyermekorvosi asszisztenst és egy műszaki munkaerőt, valamit egy tüdőgyógyászati asszisztens jelent. Szabó Péter polgármester elmondta, hogy két gyermekorvosi körzet üresedett meg, egyik dr. Egry Tibor halála, másik dr. Angyalosi Zsuzsanna nyugdíjba vonulása miatt, ezek feladatellátásáról kell gondoskodni.

Szabó Péter javaslatára levette napirendjéről a testület a Liget u. 3837. helyrajzi számú ingatlanra tervezett lakóterület fejlesztéssel kapcsolatos Telepítési tanulmányterv és beépítési tervet, a hulladékhasznosító létesítmény kapacitás bővítésére vonatkozó előterjesztést, valamint a Paksi Városi Múzeum igazgatói állására kiírt pályázattal kapcsolatos döntést.

A polgármester indoklásul elmondta, hogy a Liget utcában tervezett lakópark kapcsán lakossági észrevételek érkeztek, ezek kapcsán egyeztetést kezd az államtitkársággal, minisztériummal és Paks II. társasággal, hogy frissítsék a szállásokkal kapcsolatos igényekre vonatkozó információkat. A hulladékhasznosító létesítménynél pontosításra van szükség az egyes hulladéktípusokra vonatkozó előírások figyelembe vételével. A múzeum igazgatói pályázatáról azt mondta, a testület által felállított ad hoc bizottság már állást foglalt, de egy államtitkári aláírás hiányzik még dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna kinevezéséhez, ha ez meglesz, visszatérnek a kérdésre.

A Liget utcai lakópark kapcsán – annak ellenére, hogy levették napirendről – néhány hozzászólás elhangzott. Bordács József képviselő hangsúlyozta, mind műszaki megoldásokat illetően, mind városképi szempontból megfelel a lakópark az előírásoknak, ezért nem helyes a terveket „zsigerből” elutasítani. Hangsúlyozta, minden szakértő megfelelőnek ítélte a terveket és igény is van a lakásokra.

Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző kifejtette, hogy az atomerőmű építése nem szocialista beruházás, a kerítésen kívüli beruházásokat magánbefektetők fogják megfinanszírozni. Fontos, mint hangsúlyozta, hogy amennyiben ismerve a helyi szabályokat, megvásárolnak egy területet, ne kerüljön a képviselő-testület abba a helyzetbe, hogy lakossági nyomásra, változtat ezeken, mert akkor szava hihetetlenné válik – húzta alá.

A Liget utcai beépítésre váró telek még egyszer napirendre került a rendkívüli ülésen. Településrendezési eszközök módosításáról határozott a grémium, mégpedig egy eljárásban három, egymással nem összefüggő kérdésről. Az egyik egy Paksi Atomerőmű területét érintő övezeti határ módosítás volt, a másik egyes csámpai területek belterületté nyilvánítása, a harmadik az ominózus Liget utcai telek. Itt az övezethatár módosításra az egységes kezelhetőség érdekében volt szükség. Az átminősített területrész beépíthetőség szempontjából szigorúbb övezetbe került. A megépíthető lakások száma így nem emelkedett, nagyságrendileg 90 lakás építhető itt.

Rendeletet fogadott el a képviselő-testület az útépítés ás közműfejlesztés szervezéséről és önkormányzati támogatási rendszeréről. Dr. Glöckler Ferenc aljegyző azt mondta, korábban magára vállalta az önkormányzat az útépítés, közműfejlesztés költségeit, de egyre gyakoribb volt, hogy a befektetők megfinanszírozták az ilyen költségeket, annak érdekében, hogy építési telkeket alakíthassanak ki, majd átadták az önkormányzatnak, közmű szolgáltatónak az utat, közműveket.

Mivel az ingatlanfejlesztési igények száma nő, szükségessé volt, hogy kialakítsanak egy olyan szabályrendszert, ami egyformán kezeli ezeket a helyzeteket – mondta el dr. Glöckler Ferenc.

Amennyiben a kivitelezést teljes mértékben a tulajdonosok finanszírozzák, az engedélyezési és kiviteli tervekhez az önkormányzat jóváhagyása szükséges, a kivitelezési munkálatokat a hivatal műszaki osztálya kontrolálja és a rendelet olyan biztosítékokat követel meg, amelyek garantálják, hogy az esetleges javítás a kivitelezőtől kikövetelhető legyen, vázolta az aljegyző.

Elmondta, hogy várhatóan az lesz a gyakoribb, hogy közösen finanszírozzák a közmű építést a tulajdonosok az önkormányzattal. Erre akkor lehet pályázni, ha az érintett tulajdonosok 2/3-a csatlakozik, az érintettek a HÉSZ-nek megfelelő telekátalakítást saját költségükön elvégzik. A rendelet szabályozza, hogyan lehet később csatlakozni, illetve azt is, hogy milyen formában igényelhetik vissza magánszemélyek a saját erő 50%-át, tehát a teljes költség 25%-át öt évvel a beruházás után.

A testület úgy döntött, hogy a megbízási szerződés egyéb pontjainak változatlanul hagyásával Dallosné Feth Szilvia ügyvezetői megbízatását a Telepaks Médiacentrum Nonprofit Kft. élén 2023. június 30-ig meghosszabbítja.