Közeleg a Nuclear Kids jubileumi előadása

Ezen a héten mutatják be a Roszatom „Nuclear Kids” elnevezésű gyermekművészeti projekt idei résztvevői A Lomonoszov tekercs című musicalt, amelynek próbáit profi színházi szakemberek vezetésével Tolnán tartották.

A „Nuclear Kids”, azaz „Atomkölykök” elnevezésű projektben olyan színészetben, énekben, táncban tehetséges gyerekek vehetnek részt, akiknek a szülei a Roszatomnál, illetve az orosz atomenergetikai konszern külföldi partnerországainak atomiparában dolgoznak. A nemzetközi program lényege, hogy nyaranta valamelyik országban találkoznak, és profi művészek vezetésével egy musical produkciót visznek színre.

Az idei táborban résztvevő hetvenkilenc fiatal Oroszországból, Magyarországról, Nagy-Britanniából, Kínából, Indiából, Törökországból, Egyiptomból, Bangladesből, Belaruszból, Kazahsztánból és Horvátországból érkezett. Az összejövetelt második alkalommal tartották Magyarországon, most Tolnán, ahol a jubileumi darabot Vlagyimir Karabanov rendezésében, kevesebb mint egy hónap alatt állították színpadra.

A darab bemutatóját augusztus 4-én 17 órakor tartják Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban, az előadásra ingyenes a belépés. Az előadásról az intézmény honlapján bővebben olvashatnak, ide kattintva elérik a program ajánlóját.

Az augusztus 4-i bemutató után az oroszországi Cseljabinszki területen Ozjorszkban és Sznyezsinszkben is előadják a darabot a 11-16 esztendős „atomkölykök”, majd moszkvai fellépések következnek.

A Roszatom magyarországi fióktelepének közleményében azt is írják, hogy az idén jubiláló gyermekművészeti projekt ötletgazdája az orosz állami atomenergetikai konszern, a Roszatom korábbi kommunikációs igazgatója, Szergej Novikov volt, aki az első tábort 2009-ben szervezte az „atomvárosokban” élő tehetséges gyerekeknek. A projekt címadó előadását évente továbbiak követték. Közülük többet a magyar közönség is láthatott, mivel a projekt kapcsolata Magyarországgal 2012-ig nyúlik vissza. Felléptek már az „atomkölykök” Budapesten, Zánkán és Pakson, valamint zajlott felkészülés Keszthelyen.

Az idei táborba a TelePaks televízió stábja is ellátogatott, a híradós anyagot ide kattintva elérik.

Forrás: szekszardagora.hu
Forrás: szekszardagora.hu