Flashmob és rekordkísérlet a kerékpártúrán

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2011-ben szervezte meg az első tandemes kerékpártúráját látássérülteknek a Balaton körül. Mára ez az esemény esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen a kezdeményezés nemcsak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is lett. Ebben az évben augusztus 15-20. között rendezik meg a kerékpáros eseményt, ahol a résztvevők, segítők 24 tandem kerékpárral, szólóbringákkal kerülik meg a Balatont, útjukat számos program kíséri, miközben igyekeznek minél szélesebb körben terjeszteni az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságát. A kerékpártúra útvonala: Siófok Sóstó – Balatonalmádi – Zánka – Keszthely – Fonyód – Siófok-Sóstó. A túra fővédnökei: Gajdos Tamás műsorvezető és Csuri Ferenc paralimpikon úszó, örökös tiszteletbeli fővédnöke: Horváth Lajos Laller motorversenyző.

Idén augusztus 19-én a környékbeli kerekező barátokat egy flashmobra is invitálja az egyesület Fonyódra: egy hosszú élő bicikliláncot alkotva erősítenék kezdeményezésük fontosságát. Erre a programra lehet menni kerékpárral, kerekesszékkel és egyéb motormentes, kerekeken guruló járgányokkal.

A kezdeményezéshez virtuálisan is lehet csatlakozni augusztus 14. és 19. között. A felhívás így szól: használj bármilyen, emberi erővel hajtott közlekedési eszközt (bringa, handbike, kerekesszék, roller, görkori stb…), csatlakozz Facebook-on az eseményünkhöz, és gyűjtsd velünk a kilométereket. Készíts egy képet magadról úgy, hogy látszódjon az eszköz is, amivel mész, és pár szó kíséretében, a megtett kilométer feltüntetésével töltsd fel ehhez a poszthoz hozzászólásként. Ha van valamilyen GPS rögzítő kütyüd, appod, akkor a mért táv linkjét is becsatolhatod, de ez nem kötelező. 2018. augusztus 19-én, Fonyódon, a rekordkísérletünk helyszínén élőben fogunk bejelentkezni, és megtudhatjátok, hány kilométert gyűjtöttünk össze közösen, az esélyegyenlőség jegyében. A résztvevők között három ajándékcsomagot sorsolunk ki augusztus 22-én. Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/588475134847290/?active_tab=discussion. További információt Feil Dórától lehet kérni a 20/972-2924-es telefonszámon.