A térségben élők kaptak tájékoztatást a Paks II. projektről

A paksi atomerőműben rendezett TEIT-napon kaptak tájékoztatást a Paks térségében fekvő települések képviselői az atomerőmű és a Paks II. projekt eredményeiről, a radioaktív hulladék kezelésének hazai gyakorlatáról.

Németországban erdőket irtanak, műemlékeket rombolnak le, hogy a szenes erőművekhez szükséges nyersanyagot kitermeljék, évente két paksi projekt árának megfelelő összeggel támogatják a megújuló energiaforrások felhasználását, az áram ára mégis háromszorosa annak, amit a magyar fogyasztók fizetnek. Ezzel a szemléletes példával kezdte előadását Cziczer János, a Paks II. Atomerőmű Zrt. üzemeltetési igazgatója a TEIT-napon, amelyet rendhagyó módon a paksi atomerőmű területén – a Karbantartó Gyakorló Központban és Atomenergetikai Múzeumban – rendeztek. Tizenhárom településről körülbelül kétszázan érkeztek a programra, amelyet a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közösen szervezett.

A Paks II. Atomerőmű Zrt. üzemeltetési igazgatója hangsúlyozta, Magyarország más utat választ: a megújulók, főként a napenergia mellett az energiaellátás fontos pillérének tekinti az atomenergiát, mivel az atomerőművek olcsó, biztonságos és klímabarát módon állítják elő a villamos energiát. Kiemelte, hogy ezzel koránt sincs egyedül, hiszen jelenleg 455 reaktor működik világszerte, ugyanakkor 55 építése van folyamatban. Több közép-európai ország is hasonló utat jár, mint Magyarország.

Cziczer János aláhúzta: a Paks II. projekt hazánk kiemelt beruházása, amelyhez komoly térségfejlesztési program is társul. Beszélt a Paksra tervezett blokkok főbb jellemzőiről, a biztonsági rendszerekről és arról, hogy az orosz partner kulcsrakész erőművet „szállít”.

Cziczer János, a Paks II. Atomerőmű Zrt. üzemeltetési igazgatója előadást tart a TEIT Napon. Fotó: Paks II. Zrt.
Cziczer János, a Paks II. Atomerőmű Zrt. üzemeltetési igazgatója előadást tart a TEIT Napon. Fotó: Paks II. Zrt.

A TEIT-napon az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója tájékoztatta az atomerőmű környezetében fekvő települések delegáltjait. Elmondta, hogy a Pakson alkalmazott technológia jó konstrukció, az elmúlt évtizedekben nagyon jól vizsgázott, a hazai termelés felét biztosítja, miközben a környezetet nem terheli. A radioaktív hulladékok és elhasznált fűtőelemek kezelésével, elhelyezésével kapcsolatos tevékenységről, az ezzel a munkával megbízott Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója számolt be.

A Karbantartó Gyakorló Központban tartott előadások idején a TEIT-hez tartozó tizenhárom településről érkezett gyerekek számára az Atomenergetikai Múzeum munkatársai szerveztek tartalmas programokat. (X)

/Forrás: www.paks2.hu/