Faller Dezső vehet át idén Pro Urbe emlékérmet

Pro Urbe emlékérmet adományoz a város Faller Dezsőnek Paks gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért – így döntött októberi ülésén Paks képviselő-testülete. Az elismerést az október 23-i városi ünnepségen adják át a Csengey Dénes Kulturális Központban.

A testület szakbizottságok összetételének változásáról is döntött, így a humán bizottság elnökévé Ulbert Sándort választották, a gazdasági bizottság külső tagjaként dr. Hanol János helyett Molnár József, a városépítő bizottságban pedig Ulbert Sándor helyett Müller Attila dolgozik majd külső tagként.
A képviselők véleményezték a KLIK által megállapított általános iskolai körzeteket, tárgyaltak a költségvetési rendelet módosításáról, elfogadták a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft., illetve a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. első félévi tevékenységéről szóló beszámolókat.

A testületi ülést felvételről megtekinthetik a telepaks.hu oldalon, a döntések hátteréről összefoglalót ad a TelePaks televízió Testületi tudósítások című magazinja október 12-én 19 óra 15 perctől, valamint összefoglalót olvashatnak a tanácskozásról a Paksi Hírnök következő számában.