Kibrusztolt győzelem

A Tisza partján lépett pályára az ASE NB I.-es férfi kosárlabdacsapata. Szrecsko Szekulovics a meccs előtt azt mondta, hogy bízik a jó szereplésben. Faust indította a pontgyártást, Kovács Ákos triplája után 7-2-re lépett el a paksi csapat. Ezután feléledt a vendéglátó, kihasználta a lehetőségeit, és Juhos révén (11-11) egyenlített. Újra átvette az irányítást az ASE, és Ruják közelije után már nyolc ponttal is vezetett. Ebben a tíz percben a piros-kékek akarata érvényesült.

Nem kezdődött jól a második felvonás, két és fél perc alatt 7-0-s rohammal egyenlített a Szeged, rögtön időt kért az Atom. Jól jöttek az edzői tanácsok, Trajkovski révén ismét a paksi csapatnál volt az előny. Sajnos ez sem nyugtatta meg őket, sok hibával, pontatlanul, rengeteg eladott labdával játszottak. Másfél perccel a vége előtt egy triplával a vezetést is átvette a vendéglátó, ismét magához hívta játékosait Szekulovics mester. Pár másodperccel a vége előtt Ruják hárompontosa a gyűrűben landolt, egyenlő állásnál mentek az öltözőbe a csapatok.

A nagyszünet után sem lehetett kosár-showról beszélni, eladott, elszórt labdák, pontatlan dobások követték egymást mind a két oldalon. Nagyon kevés pont esett, az utolsó percben a hazaiak két könnyű kosárral négy pontos előnnyel várhatták az utolsó felvonást.

Az utolsó negyedben sem volt javulás, egymás hibáiból éltek a csapatok, két és fél perccel a vége előtt a hazaiak 4, az ASE 11 pontnál járt. Faust ahelyett, hogy zsákolt volna ziccerben, inkább ütött, ötpontos előny helyett a hazaiak büntetőzhettek, sikerült izgalmassá tenni a végjátékot. Az utolsó támadás a Szegedé volt, de Juhos kísérlete kimaradt, a Jászberényi egypontos vereség után, Szegeden egy ponttal nyert a paksi csapat.

Naturtex-SZTE-Szedeák – ASE 63-64 (18-25, 23-16, 16-12, 6-11)

Szrecsko Szekulovics: Voltak jó és rossz periódusaink, sok labdát eladtunk, sok könnyű kosarat engedtünk a Szegednek. A második félidőben amikor járattuk a labdát, akkor jobb volt a játékunk. Evanson látszott a sok kihagyás, csak az utolsó két edzésen vett részt. Volt egy kis szerencsénk, örülök nagyon, az ilyen meccseket is nyerni kell.