Nem közlekedhetnek a teherhajók a Dunán

Alacsony vízállás. Foto: Telepaks
Alacsony vízállás. Foto: Telepaks

Jelentősen csökkenhet idén az áruszállítás a Dunán, a bajai és a paksi kikötőkben eddig az éves átlagforgalom fele teljesült. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdán hajnalban megtiltotta a teherhajók közlekedését a folyón – számolt be a folyó alacsony vízszintjének hatásáról az MTI.

Az alacsony vízállás valamennyi dunai kikötőt súlyosan érintette, a hajókat a szokásos, kétméteres merüléshez képest 1,2-1,5 méteres merüléssel lehetett megrakodni – mondta a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének elnöke az MTI-nek. Szalma Béla szerint a hazai dunai kikötők az utóbbi évtizedek egyik legrosszabb évét zárhatják, forgalmuk összességében legalább 30 százalékkal csökkenhet.

Németh Tamás, a szekszárdi Sygnus Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a cég paksi és adonyi kikötőjében szeptemberben a szokásos forgalom 25-30 százalékát bonyolították; az éves 600 ezer tonna helyett idén várhatóan 250 ezer tonna áru hagyja el a kikötőket. A kft. 600-800 ezer tonnás raktárkapacitása teljesen kihasznált, a tárolókat egyelőre a nyáron betakarított búza, árpa és napraforgó foglalja el, a kukorica távolabbi raktárakban van elhelyezve. Németh Tamás becslése szerint országos szinten mintegy fél millió tonna termény vár a raktárakban szállításra. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alacsony vízállás nem csak a kikötőknek, hanem a termelőknek is veszteséget okoz, mivel így drágul a szállítás.