Adventi udvar és városi szilveszteri program

Idén is adventi udvar nyitja meg kapuját a karácsonyi várakozás ideje alatt. December 2-a és 22-e között a városháza előtti, ünnepi díszbe öltöztetett téren többek között jégpálya, valamint kényelmes, látogatómarasztaló vendéglátótér kerül kialakításra kereskedők, szolgáltatók részvételével. A kürtős kalács mellett kenyérlángos, sült kolbász, forralt bor, meleg tea is kapható lesz, a mézeskalács, mosolygós rétes és ünnepi kuglóf mellett. Kézművesek kínálják portékáikat és füstölt áruból sem lesz hiány. A családoknak kialakított kézművesházban karácsonyfadíszek és ünnepi apróságok készülhetnek, lehetőség lesz fényképezkedésre a Mikulással, valamint Luca-napi népszokások és a Betlehemezés megismerésére. A három héten át tartó rendezvény programjain olyan sztárfellépők fordulnak meg mint Burai Krisztián, Kocsis Tibor, Takács Nikolas, Szandi, a Bon Bon együttes, Csemer Boglárka. A nyitónapon, az első adventi gyertya fényei mellett, a polgármesteri köszöntő után Zséda, majd Oláh Gergő lép színpadra. Péntekenként gyermekkoncertek lesznek, jön a Kiskalász Zenekar, Farkasházi Réka és az Alma együttes. Hallható lesz az atomerőműves és a városi nyugdíjas klub tagjainak ünnepi műsora, a Sisha Cafe és a Csurgó Zenekar. A korábbi évekhez hasonlóan lehet majd süteményt vásárolni a jótékonysági süteményvásáron, és ezzel rászoruló családokat támogatni. Az önkormányzat finanszírozásával, a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezésében megvalósuló programsorozatot városi szilveszter zárja december 31-én 22 órától, amikor a Hooligans együttes ad koncertet, majd a polgármesteri újévköszöntő után hajnalig tartó utcai ünneplésre ad lehetőséget a szabadtéri esemény. Az adventi rendezvénysorozat programfüzetét minden háztartásba eljuttatják a szervezők.

A 2017-es adventi udvar. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal archív
A 2017-es adventi udvar. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal archív