Két utca felújításáról tartottak lakossági fórumot

Éltek a kérdezés és a különböző felvetések lehetőségével az érintettek azon a lakossági fórumon, amit a paksi önkormányzat a megbízott cég tervezési vezetőjével közösen tartott a Zöldfa és a Sebestyén utca felújítása kapcsán. Az ingatlantulajdonosok először szembesülhettek a vázlatokkal. – A mai állapothoz képest egy sokkal szebb, 21. századi utcaképet fogunk tervezni. Az összes közmű, ami eddig a föld felett volt, a föld alá kerül, új út- és járdafelületek keletkeznek, valamint egységes zöldfelületet próbálunk megvalósítani – mondta Miklós Zsolt, az Agora Kft. ügyvezetője. A cég képviselője hangsúlyozta, az elképzelések kezdeti stádiumban tartanak, de az egyeztetés már ebben a szakaszban is rendkívüli jelentőségű. A tervek szerint az említett utcákban huszonhét parkoló épülne a közelben található temető és a Sárgödör tér miatt, emellett a Sebestyén utca egyirányúsítása is megtörténne a Kornis utca irányából a Temető utca felé. A fórumon természetesen a körzet képviselője Bagdy László is részt vett. – Ezek az utcák a tervek szerint faltól falig megújulnak, így tovább szépül a város. A fejlesztést azonban úgy kell megvalósítani, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, tehát meg kell hallgatni mindenkit, erre szolgál ez a fórum, de tudomásul kell venni, hogy minden kérésnek nem lehet eleget tenni – fogalmazott. A fórumon megjelent lakosok üdvözölték az utcák fejlesztésének lehetőségét, ugyanakkor szinte egyöntetűen kifogásolták a Sebestyén utca egyirányúsítását. Az engedélyezési terv után az építési terv beszerzése következik, majd a kiviteli tervek elkészítése, aztán indulhat a közbeszerzési eljárás, majd a konkrét kivitelezés. Az építkezés legkorábban 2019 végén indulhat, de a kiviteli terv készítése közben ismét lesz egy lakossági fórum, ahol már csak apróbb finomításokra lesz lehetőség.

Fotó: TelePaks
Fotó: TelePaks