Felkészült a havazásra a DC Dunakom Zrt.

Az elmúlt hétvégi havazáskor szinte mindenhol 95 százalékban eltakarították a havat a DC Dunakom Zrt. munkatársai. Mint azt Stölczer Zoltán, a DC Dunakom Zrt. gépészeti és logisztikai vezetője elmondta: a város útjai összesen közel 130 km-t tesznek ki, amit tisztítaniuk kell. Vasárnapról hétfőre virradóra a cég síkosságmentesítésre beállított gépjárművei 620 km-t mentek. Makulátlanul nem lehet megoldani a hóeltakarítást, hiszen a sózás is csak mínusz 10 fokig hatékony – tette hozzá.

Ebben a szezonban egyelőre kétszer volt nagyobb havazás, ezek során közel 100 köbméter homok és 60 tonna só fogyott el. Ezen felül még 96 köbméter homokot tároltak el, 28 tonna só érkezett és még két szerelvényt várnak, így összesen 85 tonnával készültek a következő havazásra, amely ma (01.08.) megérkezett. Három hóekével felszerelt sószóró áll a DC Dunakom Zrt. rendelkezésére, három kisgép a járdákat, tereket takarítja, és komoly helyzetben a kisteherautókkal is tudnak kézi szórást végezni. Állandó, 24 órás készenlétben hét munkatárs áll, de akár ötven embert is tudnak mozgósítani a síkosságmentesítés érdekében.

Saját ingatlana előtt mindenkinek magának kell eltakarítani a járdáról a havat – hangsúlyozta a szakember. A településrész útjai is a Dunakom Zrt.-hez tartoznak, itt a síkosságmentesítést szerződött partnerekkel végzik. A köztereken az előírás szerint legalább másfél méter szélességben kell biztosítaniuk a járhatóságot a Zrt. munkatársainak.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök