Feloldották a félpályás forgalomkorlátozást

Feloldották a félpályás forgalomkorlátozást. Fotó:TelePaks
Feloldották a félpályás forgalomkorlátozást. Fotó:TelePaks

A mai napon (02.28.) a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna Megyei Igazgatósága a 2016. december 19-én bekövetkezett paksi löszfalomlás után kialakított – 6-os főút szelvényét érintően elhelyezett – elemes falat ideiglenesen áthelyezte, ezzel egyidejűleg a félpályás forgalomkorlátozást feloldotta. A fal nyugati irányba történő áthelyezéséhez kapcsolódóan az új nyomvonalban a védmű magasságát megnöveli, kaptunk tájékoztatást a Paksi Polgármesteri Hivataltól.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Bányafelügyelete a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna Megyei Igazgatóságának korábbi megkeresésében jelzett védőfalnyomvonal-módosítást, valamint az új nyomvonalba kerülő falhoz tartozó és annak magasítását jelentő védőháló-elhelyezést, továbbá a forgalomkorlátozás módosítását tudomásul vette. Egyben javasolta, hogy az ideiglenes változtatásokhoz alkalmazkodva legyenek elhelyezve – a különböző forgalmi irányokba haladók részére – a továbbra is fennálló omlásveszélyre figyelmeztető táblák. Továbbá ajánlott időszakosan ellenőrizni az új nyomvonalú védőfal mögötti gyűjtőtérben kialakuló állapotokat.

A Bányafelügyelet megállapította, hogy a 2016-ban bekövetkezett omlásos mozgás után kialakított védőfal által közrefogott területen gyülekezett össze az utómozgások törmeléke. A gyűjtőtér teljes vagy részleges feltöltődése nem következett be az elmúlt időszakban, mivel további jelentős méretű tömbös kiválások már nem történtek. A fal magasítását jelentő védőháló – a széttöredező tömbök ugráló, pattogó darabjainak megfogásához – elégséges.

A Bányafelügyelet szerint a jelenlegi állapotok alapján újabb utómozgásos események változatlanul lehetségesek. A feltételesen várható események időpontját és térbeli kiterjedését alapvetően olyan klimatikus folyamatok szabályozzák, amelyre az emberi jelenlétnek nincs valós hatása, tehát a továbbiakban bekövetkező, és a védművet támadó, vagy azt megrongáló, esetleg az útszelvényt közvetetten elérő mozgásos eseményt követően azonnal értékelni kell a kialakult helyzetet, írják a tájékoztatóban.

Nagy mennyiségű lösz omlott 2016 decemberében a 6-os útra . Fotó: Paksi Hírnök archív
Nagy mennyiségű lösz omlott 2016 decemberében a 6-os útra . Fotó: Paksi Hírnök archív

Ahogy arról beszámoltunk, 2016. december 19-én 8 óra után pár perccel több tonna lösz omlott a 6-os útra Paks és Dunakömlőd között, az egykori vasúti múzeumnál. A helyszínen a tűzoltók, a rendőrök és a közútkezelő szakemberei intézkedtek. A leomló mázsás löszdarabok szerencsére nem okoztak balesetet.