Dunaújvárosi csapat a graffiti pályázat győztese

Ilyen lesz a graffiti. Fotó: Paksi Polgármesteri Hivatal
Ilyen lesz a graffiti. Fotó: Paksi Polgármesteri Hivatal

Az InkSane Colors formáció nyerte a KRESZ-park aszfaltpálya melletti falfelületének kidekorálására kiírt graffiti pályázatot – jelentette be sajtótájékoztatón Szabó Péter, Paks polgármestere, és dr. Hanol János, a turisztikai, városmarketing és kommunikációs csoport vezetője.

– Paks Város Önkormányzata Molnár Ferenc születésének 140. évfordulója alkalmából írt ki pályázatot graffiti művészeknek a KRESZ-park aszfaltpálya melletti falfelületének kidekorálására tavaly év végén. A pályázat során elkészített műveknek kötődniük kellett a Pál utcai fiúk című regény/film történetéhez, emlékezetes momentumaihoz. A pályázat idén február elején lezárult. A felhívásra több mint egy tucat pályamunka érkezett, paksi pályázó nem volt, viszont az ország több pontjáról (Budapest, Vác, Fertőszentmiklós, Kecskemét, Dunaújváros), sőt Szlovákiából, a Felvidékről is küldtek be pályamunkát – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Péter, Paks polgármestere.

A pályázatokat Szabó Péter polgármester, valamint a turisztikai, városmarketing és kommunikációs csoport tagjaiból alakult ad hoc bizottság bírálta el. A győztes pályamunkát a film ihlette, a dunaújvárosi InkSane Colors formáció nevében Joó László (Joe) nyújtotta be. A jelenleg háromfős csapat Dunaújvárosban már letette a névjegyét, amikor tavaly a Római városrész bástyafalát várostörténeti fotók nagyított másolataival díszítették. Joó László az InkSane Tetováló Stúdióban dolgozik, emellett a BeatKOHO nevű hip-hop formáció énekese.

– A helyszín a választott témával úgy függ össze, hogy régen ez a terület is amolyan grund volt, mint a Pál utcai fiúké. A századfordulón itt volt Grünwald Salamon paksi fakereskedő Duna-parti fatelepe, a közelében a két világháború között épült gőzhengermalom azóta lebontott épülete. A második világháború után sokáig a TÜZÉP vállalat telephelye üzemelt a területen, amit 1979-re elköltöztettek és a gyermekek nemzetközi éve alkalmából modern játszótér épült a paksi fiataloknak. Ebben szinte minden feladatot társadalmi munkában végeztek paksi vállalatok és a költségvetési üzem dolgozói, majd 1980-ban a játszótérhez elkészült a tér nevét adó KRESZ-park is – összegzett dr. Hanol János csoportvezető.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Város hete elnevezésű programsorozat keretében szeretnék megtartani a falfestmény hivatalos átadását. A győztes pályázó a mű elkészültét követően kétszázezer forint díjazásban részesül, valamint a kiíró támogatja a graffiti elkészítéséhez szükséges eszközbeszerzést.