Ekkor lesz az óvodai beíratás Pakson

Április 29-én és 30-án lesz az óvodai beíratás a 2019/2020-as nevelési évre Pakson. Mindkét napon 7.30 és 17 óra között várják majd a szülőket. A beíratás a választott óvoda székhelyóvodájában történik, a Paksi Napsugár Óvoda esetében a Vörösmarty utca 9-11., a Paksi Benedek Elek Óvoda esetében pedig az Ifjúság útja 1/b alatt. Mindkét óvoda felvételi körzete Paks közigazgatási területe. A beíratáshoz szükség lesz a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványra, a születési anyakönyvi kivonatára és TAJ kártyájára, valamint a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványára. Azok a gyerekek óvodakötelesek a 2019/2020-as nevelési évben, akik 2019. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket. Az óvodai felvétel eredményéről legkésőbb 2019. május 30-ig kapnak írásban értesítést a szülők. Az óvoda döntése ellen a közléstől számított tizenöt napon belül eljárást indíthat a szülő, melyben a fenntartó Paks Város Önkormányzata jár el és hoz másodfokú döntést. A felhívás ide kattintva olvasható.

Képünk illusztráció. Fotó: Babai István/ Polgármesteri Hivatal archív
Képünk illusztráció. Fotó: Babai István/ Polgármesteri Hivatal archív