Átadták a Tisztes polgár kitüntetést az ünnepi esten

A Szent István téren délelőtt tartott megelékezés után a Csengey Dénes Kulturális Központban folytatódott a március 15-i városi ünnepi programsorozat. – Egy család vagy éppen egy nemzet akkor él igazán, ha együtt dobban a szíve, ha vannak közös, egységes válaszai az őt körülvevő világ kihívásaira. Ahogyan volt szívből jövő válaszuk ’48 hős forradalmárainak az akkori világ zsarnokságára, kizsákmányolásra, a nemzet évszázadok óta várt felvirágoztatására. 1848. március 15-én nemzetünk egy emberként mondott nemet a Habsburg elnyomásra, a magyar nép sárba tiprására. A Nemzeti dal egyetlen pillanat alatt állította talpra a forradalmár magyar szíveket. Örök példát adva minden embernek a Kárpát-medencében összefogásról, bátorságról, szabadságvágyról, a nemzet erejéről, élni akarásáról – mondta ünnepi beszédében Szabó Péter.

Kiemelte, hogy ezen az ünnepi órán bennünket, mai magyarokat is kötelez 1848 lelkülete. Nemcsak az emlékezésben, hanem abban is, hogy mi is bátor válaszokat adjunk a mai Európa nekünk szegezett kérdéseire, kihívásaira. – Úgy gondolom, így vagy úgy, de mindazzal, ami bennünket körülvesz, nyomás alá helyez, valamit kezdenünk kell. Reagálnunk kell rá, azonosulunk vele vagy elutasítjuk. És a tét hatalmas. Hiszen két világ, két értékrend áll egymással szemben. A hagyományos, konzervatív, vagyis értékőrző világ- és emberkép, amelyben az országok szuverének és attól erősek, hogy őrzik saját nyelvüket, kultúrájukat, határaikat, identitásukat. Ahol a család még egy férfi és egy nő közössége, ahol az apát egyszerűen apának, az anyát egészen furcsán és minden félelemtől mentesen csak anyának merik hívni. Igen, ennek az értékrendnek a képviselői már csak ilyenek. Nevén merik nevezni a dolgokat, ki merik mondani a veszélyes igazságokat. Bátrak, mert ők nem beleszülettek a szabadságba, demokráciába, hanem magyarként, lengyelként vagy más kelet-európai népek gyermekeiként időről időre megharcoltak érte. És ezzel szemben ott áll egy másik világkép, mely elvitatja a nemzetek önállóságának jogát, feladja ezeréves keresztény gyökereit, megszégyeníti és kiüresíti a családot alkotó férfi és nő identitását – fogalmazott a polgármester.

– Ezért fontos kérdés, hogy mit kezdünk a ’48-as forradalom örökségével. Mi, ma élők ki merjük-e mondani a véleményünket, tudunk-e összefogni nemzeti céljainkért, hiszünk-e nemzeti függetlenségünkben, akarjuk-e megvédeni, sőt éltetni keresztény gyökereinket, kezünkben tartjuk-e saját sorsunk alakításának lehetőségét, vagy elfogadjuk egyfajta történelmi végzetként, hogy családjaink, gyermekeink jövőjét újra mások irányítsák – húzta alá.

– Mert 1848 tavaszi szele most is itt leng közöttünk, s ha hagyjuk, akkor tanít és formál mindannyiunkat. Tanítja az embert, hogy vegye komolyan méltóságát, vágyait, lelkének tiszta hangjait, és járjon ma is az 1848-ban megfogalmazott úton. De figyelmeztet arra is, hogy a szabadság ajándék, melyet őseinktől kaptunk, azért, hogy sértetlenül adjuk tovább gyermekeinknek, unokáinknak. Vagyis megtanít a generációk összefogására, gondolataink egybefűzésére, tiszteletre, értékeink, szabadságunk, nemzeti identitásunk megvédésére. És arra, hogy mindig merjünk kiállni önmagunkért, nemzetünkért, a jövőért – zárta a polgármester ünnepi beszédét, amelyet követően átadták a Tisztes polgár kitüntetéseket. Az elismerés díjazottjai idén Molnár Imréné és Siklósi Mátyás.

Ahogy a méltatásban elhangzott, Molnár Imréné Ancikát, ha névről nem is, de tevékenységéről szinte mindenki ismeri a városban. Az atomerőműből vonult nyugállományba, szeretettel emlékszik vissza az ott eltöltött időkre, kiemelten a sok társadalmi munkára, amikor még bárki, bármikor hadra fogható volt, hogy segítsen. A karitatív munkát egészen kicsiben kezdte: a buszmegállók környékén figyelt fel a szegény sorsú, lecsúszott egzisztenciájú, segítségre szoruló emberekre, vitte a forró teát, egy kis élelmet. Aztán elkezdődött a házhoz menő gyűjtés, sokan adtak ruhaneműt, ágyneműt, amit zsákokban, kerékpárral vitt haza, hogy aztán szétoszthassa a rászorulók között. A saját házánál, majd a Szent István téren tíz éven át tartott karácsonyi ételosztást. Ma is hálával gondol azokra, akik ebben segítették, a polgárőrségtől a tűzoltóságig mindenki hozzáadott valamit, ha kellett padokat, asztalokat, vagy éppen a szállításban segítettek, hőgombát adtak a hideg ellen. Ha úgy adódott, varrni, főzni, a pénzt beosztani tanította a segítségért hozzá fordulókat. Lelkes paksiakból munkatársakat szervezett maga mellé, akik hozzá hasonló empátiával segítették a munkáját. Létrehozta a Segítők Házát, ahol a ruhaneműkön, háztartási eszközön, bútorokon túl rendszeresen osztanak tartós élelmiszert, tartanak programokat. Minden héten kedden és csütörtökön délelőtt várják az adakozni kívánókat és a rászorulókat. Jelenleg két állandó munkatársa van, Hosszú Ilona és Kiss Józsefné. Munkájához mindig erőt adott a családja, gyermekei és a hite.

Siklósi Mátyás, az utolsó paksi kádármester 1959-ben kezdte tanulni a szakmát Pakson, követve a családi hagyományt, hiszen már nagyapja is kádár volt. 1962-ben a kádárképzés utolsó évfolyamán végzett, azóta sem itt, sem az országban nem találunk hasonló iskolát. A korábban nagy hagyományokkal rendelkező szakma kihalni látszik, pedig annak idején még a paksi konzervgyárnak is saját kádárüzeme volt, hiszen hordókban savanyították az uborkát, káposztát. Az itt eltöltött évek után Pesten dolgozott a hordógyárban, ahol 50 literes söröshordókat készített. 1990-ben, a mestervizsga letétele után önálló iparossá vált, 150, 200, 300 literes tölgyfahordókra specializálódott, de pálinkáshordók is kikerültek a keze alól. Közben folyamatosan modernizálta, gépesítette a műhelyét, azzal együtt, hogy a régi szerszámokat is megőrizte. A precíz, hagyományos famegmunkálás híve, munkáival találkozhatunk Pakson, Szekszárdon és más szőlőtermesztő vidéken is. Hetvenéves koráig űzte az ipart, de barátoknak, ismerősöknek ma is dolgozik, javításokat végez: abroncsokat, dongákat, hordófeneket cserél. Nemcsak a hordóval, a belevalóval is nagy szakértelemmel foglalkozik, kiváló zweigelt boraival számos borversenyen arany, ezüst és bronz oklevelet szerzett. Az evangélikus gyülekezet oszlopos tagja, ötven éve házas, két fia és három unokája van.

Az est zárásként a Paksi Bezerédj Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort „Szabadság, szerelem!” címmel.