Antus Dóra lett a szépségkirálynő

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A királynői korona Antus Dóra (Harc) fejére került a Miss Alpok-Adria Nemzetközi Szépségverseny Tolna megyei döntőjén. A tizennégy döntős háromszor vonult színpadra: először farmerben és pólóban, aztán bikiniben, majd alkalmi ruhában. A győztes Antus Dóra képviselheti majd Tolna megyét az országos megmérettetésen. Az első udvarhölgy idén Kauz Bianka (Kiskunhalas) lett, egyben a Paks szépe cím nyertese, második udvarhölgynek pedig Bors Flóra Annát (Szekszárd) választotta a zsűri. Az internetes szavazáson László Laura (Gerjen) kapta a legtöbb szavazatot. A közönségszavazás győztese Herczeg Mónika (Tengelic) lett, nyereményének felajánlásával a Szekszárdi Szülészetért Alapítvány százezer forint adományhoz jutott. A paksi Csillag Show Tánc Egyesület szervezésében zajlott rendezvényt új helyszínen, az Erzsébet Nagy Szállodában tartották meg zenés, táncos produkciókkal fűszerezve.