Igazi csapatmunka volt

Atomerőmű SE - Alba Fehérvár. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Atomerőmű SE – Alba Fehérvár. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Nem volt már lehetőség hibáznia az Atomerőmű SE NBI/A-as férfi kosárlabdacsapatának, nyerniük kellett az Alba Fehérvár ellen ahhoz, hogy az alapszakasz végén ne az alsóházban találják magukat. Braniszlav Dzunics a paksi csapat vezetőedzője a következőket mondta a mérkőzés előtt: Kiélezett küzdelemre számítok, nagyon fontos hogy rákényszerítsük az akaratunkat az ellenfélre.

Jól indult a mérkőzés, Eilingsfeld, Faust, majd Henton volt eredményes, 7-0-t mutatott az eredményjelző. Jól védekeztek a piros-kékek, volt szerzett labda, ültek a távoli dobások, egészen a negyed közepéig. Ezután a vendégek is elkapták a ritmust, és fokozatosan csökkentették a hátrányukat, az utolsó percben szerzett öt pontjukkal pedig a vezetést is átvették.

A második felvonás elején Medve két triplájával szemben Lóránt négy pontot dobott, majd Henton triplája is beesett, átvette a vezetést az ASE. Kisebb vihar kerekedett a paksi találat után, faultot reklamált edző és játékos egyaránt, kisebb fáziskéséssel videózni kezdtek a játékvezetők, de nem láttak szabálytalanságot. Ekkor megint jól működött a védekezés, és támadásban is eredményesek voltak a hazaiak. Horváth Kristóf betörésből szerzett két pontot, nyolc perc elteltével 35-24-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó támadásból a vendégek két pontot szereztek, ha nem is tetemes, de hazai előnnyel ért véget az első félidő.

A nagyszünet után is tartott a lendület, Jevtovic és Eilingsfeld révén a huszonnegyedik percben tíz pont fölé nőtt az ASE előnye. Továbbra is hatalmas volt az iram, minden labdáért keményen megküzdöttek a csapatok, nem lehetett „pontesőről” beszélni. Egy perccel a vége előtt Lóránt hármasa esett be a hazai gyűrűbe, de az utolsó találatot Eilingsfeld jegyezte, tovább nőtt a paksi előny.

A negyedik negyed elején pillanatok alatt elolvadt a tizenkét pontos hazai előny, hat nullával 55-49-re zárkóztak Cabezasék. Amir Willams percei következtek, pontokat szerzett, kiosztott két nagyon fontos blokkot. A harmincötödik percben Kovács Ákos szerzett labdát, indításából Faust zsákolt, visszaállt a tizenkét pontos különbség. Tartotta előnyét az ASE, a huszonhetedik percben kipontozódott a vendégek centere, Heath. Az utolsó percekben Ruják triplájával és Henton büntetőivel alakult ki a biztos győzelem.

Atomerőmű SE – Alba Fehérvár 74:57 (17-20, 19-9, 17-14, 21-14). Az ASE pontszerzői: Henton 18/9, Faust 17/9, Eilingsfeld 15/3, Medve 7/6, Jevtovic 7, Ruják 4/3, Horváth és Williams 2-2.

Dzunics Braniszlav: Ezt a meccset a védekezésünkkel tudtuk megnyerni, eddig leginkább a támadásokkal nyertünk, de most fordítva történt. Gratulálok a fiúknak.
Medve Máté: A végén sikerült elhúznunk, egy végig fizikális meccsen. Apróbb hullámvölgyeink voltak, de együtt volt a társaság.