Kiválasztották a Város borait

Közel 140 bort neveztek az idei városi borversenyre. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Közel 140 bort neveztek az idei városi borversenyre. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A nevezett borok száma az elmúlt évekhez képest kicsit csökkent, viszont a borok minősége javult, arányaiban több lett idén az arany és ezüst minősítés. Összesen 136 bort neveztek a termelők, ebből 27 arany, 46 ezüst, 32 bronz minősítést, 19 pedig oklevelet kapott. A legsikeresebb borásznak Fehér József bizonyult. Dióhéjban ez az idei városi borverseny mérlege, amihez kapcsolódóan a már szintén hagyományos Város bora megméretést is meghirdették. Utóbbira 24 bort neveztek, végül a fehérek közül a bonyhádi Danubiana Kft. paksi szőlőből készített Chardonnay bora, a vörösök közül pedig Nepp Henrik Cabernet Franc bora nyerte el a címet. A Város borait reprezentációs célra használja a városvezetés, a lakosság pedig a helyi rendezvényeken kóstolhatja meg. Az idei mustrák eredményhirdetését a Prelátusban tartották, ahol Barnabás István köszöntötte elsőként a megjelenteket. Az alpolgármester azt mondta, hogy meglátása szerint továbbra is fejlődik a paksi borászat. – Évről-évre jobb borokat ihatunk. Habár tavaly nagyon korán kellett szüretelni, ami a fehérboroknak nem tett jót, ennek ellenére jó fehérborokat kóstoltunk, a vörösborok pedig kitűnőek voltak – értékelt.