Biztos győzelem

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az alapszakasz lezárult a férfi kosárlabda NBI/A csoportjában, az Atomerőmű SE csapata 12 győzelemmel és 14 vereséggel a nyolcadik helyen végzett. A középszakaszban a 6-tól 10-ik helyen végzett csapatok a középházban küzdenek tovább, a bajnoki címért folyó, rájátszást jelentő 6-8. helyért. Nem sok pihenőre maradt idő, ma este a kilencedik helyet megszerző Zalaegerszeg ellen léptek pályára Eilingsfeldék a Gesztenyés úti csarnokban.

Jól kezdett a paksi csapat, Faust zsákolása után 7-2-t mutatott az eredményjelző. Összekapták magukat a vendégek, és három triplát is beszórtak egymás után, 9-11-re módosítva az állást. Nem sokáig vezettek azonban Agafonovék, Henton is hárompontossal válaszolt. Ezután fokozatosan növelte előnyét az ASE, Jevtovic távolija után tíz pont fölé nőtt a két csapat közt a különbség. Az utolsó találat Rujáké volt, masszív hazai előnnyel ért véget az első negyed. Feltűnő volt a paksi lepattanó szedés fölény, a piros-kékek 14 –et – ebből Williams 5, Jevtovic 4 -, míg a kék-fehérek 3-at szedtek.

Henton távolival indult a második felvonás, majd a második percben megsérült Williams bokája, úgy támogatták le a pályáról. Alacsony szerkezetre váltott a Paks, a ZTE pedig bejött tíz pont alá. Állandósult a 7-8 pont közti különbség, egészen a hetedik perc végéig, amikor Henton büntetőkből, majd egy gyors indítás után szerzett könnyű kosárral 47-35-re módosította az állást. Ezután az egykor Pakson megfordult Bagó percei következtek, de a végén Kovács Ákos ziccerével visszaállt a 11 pontos különbség.

Állva hagyta ellenfelét az ASE, a 23. percben Faust már a második zsákolásnál tartott, 64-47-et mutatott ekkor az eredményjelző. Eilingsfeld, Kovács, Horváth, majd újra Eilingsfeld volt eredményes, 22 pontos hazai vezetésnél a 26. percben időt kért a vendégcsapat. Nem használtak Bencze mester tanácsai, a negyed végén Medve pontjaival eldőlt a mérkőzés.

Az utolsó tíz percben aztán ismét jött a hullámvölgy, elkezdte faragni a hátrányát a ZTE. Rossz védekezés, rossz dobások, négy és fél perccel a vége előtt Faust kipontozódott, Jevtovic pedig begyűjtötte negyedik személyi hibáját. A második paksi időkérés után Ruják végre megtörte a gólcsendet, és kilendítette a holtpontról csapatát. A vendégek azonban tovább hajtottak, és Szabó, valamint Gulyás révén feljöttek 97-86-ra. Az utolsó „szót” azonban Henton mondta ki, 2+1-ével meglett a száz.

Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK 100-86 (30-19, 25-25, 33-15, 12-27). Az ASE pontszerzői: Henton 28/15, Kovács Ákos 14/6, Eilingsfeld 14, Jevtovic 12/3, Ruják 9/3, Faust 9, Horváth Kristóf 7/6, Medve 6/3, Williams 1.

Braniszlav Dzunics: Amikor a jó védekezés jó támadással párosult, akkor tudtunk nagy előnyre szert tenni. Harminc percig jól támadtunk, de az utolsó negyedben már baj volt a koncentrációval. Gratulálok a ZTE-nek, hogy nem adták fel.