Kovács Pál: Az európai normáknak megfelelő, biztonságos erőmű épül Pakson

Kovács Pál, az új paksi blokkok tervezéséért és megépítéséért felelős államtitkár. Fotó: Paks II. Zrt.

Érdemi lépések következnek a Paks II. projekt tervezésében és kivitelezésében nyilatkozta magyar újságíróknak Szocsiban, az Atomexpo nemzetközi fórumon a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Kovács Pál kiemelte: az európai normáknak minden elemében megfelelő, biztonságos, versenyképes, jól üzemelő erőmű épül Pakson.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a fővállalkozó Roszatom folyamatosan szállítja a létesítési engedélyek benyújtásához szükséges terveket, amelyeket honosítani kell a magyar viszonyoknak megfelelően. – Ebben a folyamatban komoly munka vár a Paks II. projektcégre, valamint a technológiát szállító és a kivitelezésért felelős Roszatomra – emelte ki.
Kovács Pál szavai szerint érdemi lépések következnek a Paks II. projekt tervezésében és kivitelezésében. Emlékeztetett arra, hogy a Paks II. beruházás már több jelentős engedéllyel rendelkezik, például a környezetvédelmi, illetve a telephely engedéllyel, jelenleg a létesítési engedély előkészítése folyik.

A Paks II. beruházás létesítési engedélykérelem beadásához mintegy 300 ezer oldalnyi tervdokumentáció szükséges, amelyet az elkövetkező időszakban kell majd a Paks II. Zrt.-nek értékelnie és összeállítani, majd az Országos Atomenergia Hivatalnak beadni. A létesítési engedélykérelem beadásának pontos dátumát az erőforrások és a dokumentáció minőségétől függően lehet majd megmondani – idézi az államtitkár szavait az MTI.

Kovács Pál beszámolt arról is az újságíróknak, hogy vasárnap találkozott és tárgyalt a Paks II. projekt előrehaladásáról a Roszatom vezetőivel, köztük Alekszej Lihacsovval, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával, illetve Szergej Kirijenkóval, az orosz elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettesével. Az államtitkár hozzátette: a fórumon és kiállításon találkozott azoknak a nemzetközi vállalatoknak a képviselőivel is, akik a paksi kapacitás-fenntartásban szerepet játszhatnak, illetve orosz technológiát honosítanak.

Az XI. Atomexpo nemzetközi fórumot április 15-16-án rendezi meg a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern. A rendezvényen 74 országból 3600 részvevő van jelen, köztük magyar szakemberek is. A rendezvényen, amelyen mintegy 13 ezer négyzetméteren mutatják be az atomenergetika eredményeit.