A woodstocki fesztivál előtt tiszteleg a Nemzetközi Gastroblues Fesztivál

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az ötven esztendővel ezelőtt zajlott, legendás woodstocki fesztivál előtt tisztelegnek a 27. Nemzetközi Gastroblues Fesztivállal – mondta sajtótájékoztatón Gárdai Ádám szervező. A programot hagyományosan megelőző tájékoztatón azt is elmondták, hogy a fesztivált július 1. és 7. között rendezik meg, öt színpadon ötven koncerttel várják a közönséget.

A paksi fesztiválon ismét fellép az idén huszonöt éves Magyar Atom zenekar, az ország első „szabadidős” zenészválogatottja”, Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János Rudolf és Zsoldos Tamás. A zenekar 1994. májusában adott bemutatkozó koncertet Pakson, a Gastroblues Klubban, akkori nevén az Új hullám kultúrkocsmában.
Az idei fesztválfellépők sorában lesz mások mellett Eric Galest, a visszatérő Deák Bill Blues Band, a Little G. Weevil Band, az Ivan & The Parazol, de érkezik két olyan fellépő is, akik Woodstockban is zenéltek, ők a Ten Years After és a Miller Anderson Band – tájékoztatott Gárdai Ádám, aki azt is elmondta, hogy idén is lesz templomkoncert, klubkoncertek sorával is várják a közönséget, a zárónapon pedig lesz főzőverseny, koncertek, fesztiválfoci és teljesítménytúra. Természetesen a fesztiválon a borbarátok is találkoznak.

A templomkoncert bevételét a viski magyar óvodának ajánlják fel, ahogy a vasárnapi jótékonysági főzőversenyen elkelt kóstolójegyek árát. A részletes programot jegyinformációval együtt ide kattintva megtalálják az érdeklődők. A fesztivál főtámogatói Paks Város Önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.