„Most az újjáépítés időszaka következik”

30 forduló, 5 győzelem, 11 döntetlen, 14 vereség, 25 rúgott, 42 kapott gól, 25 pont. Ez a teljesítménye számokban a Paksi FC II. NB III. Közép csoportjában szereplő labdarúgócsapatának, amely a 16 gárdát felvonultató mezőnyben a 15. pozícióra volt elegendő. Kiesett tehát a Tököli Attila vezette gárda, a vezetőedző szinte napra pontosan egy éve vette át az együttes irányítását. A klubvezetéssel egyetértésben tavaly nyáron alaposan megfiatalodott a társaság, több 18-19 éves labdarúgó került a keretbe, akik folyamatosan játszottak ugyan, de a teljesítményük hullámzó volt, így számos győzelem döntetlenre, döntetlen pedig vereségbe fordult a meccsek lefújásának pillanatában.

A szezont követően Tököli Attila és Haraszti Zsolt értékelte a látottakat. – A csapatok nagy része nem próbált meg ellenünk focizni, minden riválisunk arra várt, hogy a fiataljaink hibázzanak. Sajnos ebben igazuk is lett. Mi próbáltunk gólt, gólokat szerezni, és támadtuk az ellenfél kapuját. Több olyan mérkőzésünk is volt, főleg tavasszal, amelyeket gólokkal kellett volna megnyernünk, ami nem minden esetben sikerült. Hátul viszont mindig képesek voltunk arra, hogy összehozzunk egy találatot riválisunknak – összegzett Tököli Attila, a Paksi FC vezetőedzője.

– Azt gondoltam, hogy bármilyen eredmény is születik ebből a koncepcióból, akkor is lehetőséget kell adni a fiataloknak. Arra semmiképpen sem számítottam, hogy kiesünk. Kellemetlen ez a helyzet, de annyiban nem, hogy így most az újjáépítés időszaka következik. Mindenképpen lesznek változások, és valószínű, hogy a jövőben 17-19 éves játékosaink futballoznak majd a tartalék csapatunkban – tette hozzá Haraszti Zsolt. A Paksi FC ügyvezetője Tököli Attila pozícióban maradásáról szűkszavú, de annál lényegre törőbb választ adott: A vezetőedző szerződése 2019. június 30-án lejár.

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com