Jó napot, mi újság? – Németh Lászlóné

Németh Lászlóné. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Németh Lászlóné. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

A ház előtt, az előkert melletti úton erős rózsaillat kísér a házig. A bejárati ajtó nyitva van, Jutka néni a tőle megszokott harsány köszöntéssel fogad. Szelíd harsányság ez, én tudom, úgy érzem, ismerem őt…

Ahogy belépek, az étkező polcán azonnal felfedezek egy régi képet. A kezembe veszem, s hamar megtudom, hogy Jutka néni édesanyja és nagynénje van a képen. A rövid idő alatt, amíg a nappaliba érünk, már megismerem a kőszegi, budapesti családi múlt máig nem halványuló részletét, mely szerint az édesanya első férjét a rövid, egy éves házasság után a frontra vitték, ahol hamar elesett. A második házasságból Kőszegen született és egyedüli gyerekként cseperedő Jutka néni csíkszeredai nagymama és tüskevári nagypapa mellett nevelkedett – anyai ágon. Az apai ág a későbbi kalocsai életet hozta örökségül. (Az édesapa a kalocsai tanítóképzőben végzett, ahol paksi iskolatársai voltak. Horváth Feri bácsi, Székely Sanyi bácsi.) A kőszegen töltött néhány év után a család Kalocsára költözik, a tanító édesapát Bösztörpusztára hívják, hogy az ottani uradalomban és környékén felszaporodott gyermekek számára tanyasi iskolát alakítson ki.

Bátaszéki, pörbölyi tanítók nevelték a kis Jutkát, aki az első négy osztályt a tanyasi iskolában végezte. (A felnőttkori stabilitást, határozottságot, kitartást és állhatatosságot ezeknek az éveknek köszönheti – a kiegyensúlyozott, boldog gyermekkornak.) Az ötödik évfolyamot már Kalocsán kezdte, a nyolcosztályos zenei gimnáziumban, ahol olyan magas elvárásoknak kellett megfelelnie, hogy a dunaföldvári gimnáziumi évek elején magabiztosan élt meg az általános iskolai tudásából. (Beszélgetés közben képeket vesz elő. A szigorú szemek mérhetetlen szeretetről árulkodnak, amikor a szülőket, a kalocsai nagynénjét emlegeti.) A gimnázium után Pécsen járt főiskolára, magyar-orosz szakon végzett, majd Dunakömlődre került, a Balázs János igazgató úr által vezetett iskolába.

Rövid madocsai kitérő után került Paksra, kertészmérnök férjével. A két szorgalmas, elhivatott ember családot alapított, szakmailag folyamatosan fejlesztették magukat, a sok munka mellett a család volt a legfontosabb, nagy odafigyeléssel nevelték fiaikat. A Bezerédj iskola egykori tanárát 1989-ben – a tanártársak ajánlására – igazgatóvá nevezte ki az akkori tanácselnök, Jákli Péter. A rendszerváltás időszakában akadt feladat bőven, nem csupán az iskola építésével kapcsolatban, de az új közoktatási-köznevelési módszertanok tekintetében is. Az intézményvezetői képzést az ELTE–n végezte, ahol Buda Béla, Popper Péter is tanították. Ez a képzés aztán megalapozta az intézményvezetői, pedagógiai hozzáállását. (Eddig ez átlagos értelmiségi családtörténet a múlt század végéről, ami aztán rendhagyó módon alakul, és elveszi a nyugodt együtt öregedést a középkorú házaspártól. Jutka néni – férje korai halála után – egyedül marad.)

Húsz évig vezette az iskolát, négy településvezetőhöz alkalmazkodott – sikerrel, hiszen a szakmaisága erős hatást gyakorolt a mindenkori döntéshozókra. Megélte a körzetesítést, az iskola összevonásokat. Vezetése első éveiben – Bencze Barnabás tervei alapján – került bevezetésre a bezerédj-s nyakkendő, kiemelkedőek voltak a balettos, dzsúdós osztályok. Bevezette – a jobb érdemjegy elérése érdekében – az iskolai versenyvizsgát, és soha nem maradt el a nyilvános dicséret, amikor értékelni kellett a gyerekeket egy-egy jó teljesítmény után. Vezetése alatt németországi testvériskolai kapcsolatfelvételre is sor került – a nyelvtanulás érdekében, elindultak a szlovákiai iskolai sítáborok.

Hite és meggyőződése szerint az a jó iskolai vezető, aki ismeri a tantestülete minden rezdülését, gyakran látogatja a tanórákat, figyeli a tanítási módszereket és a mögöttük rejlő pedagógus lelket. (Vezetése első éveiben több mint száz tanórát látogatott.) A spontán dicséretek híve volt, és – szavaival élve – a korlátozott demokráciáé, melyben adott a választás lehetősége, de értelmes korlátok között. És ami a legfontosabb, humorral, humánusan kell kezelni a nehéz helyzeteket, méreggel, haraggal nem lehet megoldást találni sem a szakmai, sem a magánéleti problémákra – így szól az ars poeticája.

Nehezen válunk el. Nézegetjük a régi ballagási csoportképeket, az egykori tantestületi fotókat. Amikor megérkeztem hozzá, úgy gondoltam, ismerem. Pedig most ismertem meg igazán.

 

Tell Edit