Harminckét bográcsban főtt a halászlé Dunakömlődön

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

– Dunakömlődön azt tartják a halászléről, hogy öt alapanyag kell hozzá és semmi más: hal, víz, só, őrölt pirospaprika és vöröshagyma – mondta Homoki Zoltán – Én passzírozom a hagymát, mert nem mindenki szereti, ha darabosan van a halászlében, és egyszerre teszem fel főni a hozzávalókat – ezt már Hanuszka Sándor mondta, aki ragaszkodik ahhoz, hogy ő pucolja, darabolja és sózza be a halat, ahogy a kiváló minőségű, csodás színű pirospaprikához is. Hozzáértésüket mindketten megmutatták a dunakömlődi falunapon rendezett főzőversenyen, ahol idén harmincketten ragadtak fakanalat. A főzőverseny nem a kezdetektől, „csupán” tíz éve része a tizennégy éves múltra visszatekintő falunapnak. A megméretés tárgyául nem véletlenül választották ezt a közkedvelt ételt, hiszen a település messze földön híres a náluk készülő halléről. A halászléfőző versenyben a legjobb ételt Forster Józsefné főzte, a második Csibi Máté, a harmadik pedig Hazerné Rompos Mónika lett, különdíjat hárman vehettek át: Szalka László, Ulbert Sándor és Hanuszka Sándor. Egyetlen dolgot fájlaltak a résztvevők, hogy a programmal egy napon más rendezvények is voltak, így a megszokottnál alacsonyabb volt a részvétel.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Bár délelőtt a fő program a főzőverseny volt, színpadi produkciókkal és kísérő programokkal is fűszerezték a falunapot. Délelőtt a dunakömlődi óvodások adtak műsort, délután pedig a Dunakömlődi Félnótások, a Csámapi Country Road Club, Buch Tibor és zenésztársai, Sári Évi, Zalatnay Sarolta és a Potyautasok léptek színpadra. A könyvtár udvarában Sünizenével, kézműves foglakozással, népi játszótérrel és arcfestéssel várták a gyerekeket, illetve ugrálóvár is volt a faluház előtti téren. A halászléfőző verseny mellett egy másik vetélkedést is szerveztek a falunapra, a tréfás ügyességi családi vetélkedőt a Hanuszka család nyerte meg.