Határ a csillagos ég – ifjú fizikusok a múzeum táborában

A táborozók. Fotó: Atomenergetikai Múzeum
A táborozók. Fotó: Atomenergetikai Múzeum

Az Atomenergetikai Múzeum húsz tehetséges diákot fogadott a környező településekről a szünidő első hetében. Idén a természettudományos programelemek mellett az ötven évvel ezelőtt indult atomerőmű-építkezés és az 1969-es év fontos eseményei alkották a múzeumi tábor tematikáját.

A természettudományos tárgyak népszerűsítése a tanév foglalkozásainak mindegyikén fontos szerepet kapott: az óvodapedagógiai rendezvények, az általános és középiskolai fizikaórák, a Teller Ede vetélkedő mind alkalmat adtak az Atomenergetikai Múzeum élményközpontú programjának bemutatására, kiszélesítésére. A múzeumi tábor koronázta meg az év eseményeinek sorát: rengeteg élmény és szórakoztató módon megszerezhető tudás várta a gyerekeket.

A bentlakásos táborba a Duna mindkét partjáról érkeztek kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok; idén is elsősorban azok, akik jó eredményeket értek el fizikaversenyeken. A tematikában olyan 50 évvel ezelőtti, jelentős események köszöntek vissza, mint a Holdra szállás (ezáltal az űrkutatás és csillagászat témája) vagy az atomerőmű-építés.

A tábor számos eleme kapcsolódott ismét a természettudományokhoz; a diákoknak az alsómocsoládi virtuális természettudományos térben csillagászati tematikájú szabaduló szobából kellett kijutniuk, a faluban kiépített tanösvényen pedig a Naprendszer arányait ismerhették meg. Pécsett, a Zsolnay negyedben játéktér, varázsóra, planetárium várta a gyerekeket. Természetesen az atomerőműhöz kapcsolódó ismereteket is magukba szívhatták a kis fizikusok a múzeumban, illetve a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-nél tett látogatásukkor. Meglepetésként Härtlein Károly mesteroktató tartott látványos kísérlet-bemutatót. A megfigyelési módszerek és az összefüggések felfedezése mellett számháború, kirándulások és csapatok közötti vetélkedés tette emlékezetessé a programot a diákok számára.

Fotó: Atomenergetikai Múzeum
Fotó: Atomenergetikai Múzeum

Az Atomenergetikai Múzeum egyre szélesedő, természettudományokat népszerűsítő múzeumpedagógiai programjának határozott célja, hogy minden lehetséges eszközzel segítse az edukációt, a tehetséggondozást, valamint az atomenergetika iránti érdeklődés felkeltését és fenntartását.

Táborzárás a múzeumban. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Táborzárás a múzeumban. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

(Forrás: az Atomenergetikai Múzeum sajtóközleménye)